Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Matos Károly: A meliorációs szervezése - A lejtős területű gazdaságok talajvédelmének szervezése
lag szerény fejlesztési alapok nem tesznek lehetővé gyors és nagyarányú műszaki fejlesztést, ezen belül talajvédelmi, meliorációs befektetéseket. A talajvédelemre szoruló területek 70— 80%-án a talajvédelmi feladatok nagyobbrészt vállalati tevékenységhez tartoznak. A feladatok döntő többségét tehát a gazdaságoknak kell megoldaniuk. A természeti és a közgazdasági tényezők szerepe A mezőgazdasági termelés szervezése során az első feladat a gazdaság természeti, közgazdasági és üzemi adottságainak felmérése. A természeti tényezők, a kedvezőtlen talaj tulajdonságok, a felszín domborzata, az éghajlati tényezők gyakran ellentétes, de néha azonos irányban hatnak. A domborzat meghatározza a gazdaságok gazdálkodási rendszerét (földhasználat, terület- rendezés, koncentráció, specializáció, technológia, technika, eszközmennyiség és -összetétel, termelésszerkezet stb.). A talaj adottságok, a domborzati és eróziós viszonyok erősen hatnak a művelési ágak, de ezen belül az ágazatok tekintetében is. E területeken az átlagosnál nagyobb a termelés kockázata, sok a feltétlen terület. A lejtős területek nagy részén a termelési-gazdálkodási mutatók szorosabb kapcsolatot mutatnak a lejtő százalékával, mint az aranykorona-értékkel. Minél nagyobb a lejtés foka, annál kisebb a talajok természetes termőképessége. A gazdaságok átlagterülete 2500 ha alatti, tagolt, szétszórt, nehezen táblásítható, üzemi település decentralizált, a talaj adottságok változóak, s ezek növelik a ráfordítások mennyiségét, nehezítik a gépi művelést, nő a szállítás távolsága, rosszak az útviszonyok, nagy a gépüzemelés költsége. A jövedelmezőség 30— 35%-kal kisebb a sík területekénél, termelési költségük viszont 21—35%-kal nagyobb. A dolgozók elvándorlása a mezőgazdaságból — főként az iparvidékek környékén — az átlagot meghaladó mértékű. A közgazdasági szabályozók (árszerkezet, dotációk, hitelpolitika, elvonások, ártámogatások) sem kedvezőek a lejtős területű gazdaságok számára. Bár az iparvidékek kedvező piacai értékesítési lehetőségeket kínálnak (zöldség, gyümölcs stb.), de a termelési és üzemi adottságok miatt ennek kihasználására alig van mód. Lejtős területeink fejlesztése, gazdálkodásuk színvonalának növelésére igen fontos feladat a megfelelő mértékű eszközellátottság. Sajnos, a csekély gazdálkodási eredmény következtében ezek gyors fejlesztésére nincs lehetőség, a gyenge eszközellátottság pedig a gazdálkodási eredmények megfelelő ütemű javítását nem teszi lehetővé. Dorgai megállapította (97. táblázat), hogy bizonyos fejlődés van e tekintetben, abszolút értékben (1 ha termőterületre jutó állóeszközérték) azonban messze elmarad az országos átlagtól (ennek 50%-a), de a fejlődés üteme sem éri el azt. A közgazdasági szabályozók gazdálkodásra gyakorolt hatásai a lejtős területű gazdaságokban a következők: — nem segítik eléggé a talajvédelem agrotechnikai feltételeinek megteremtését, 97. táblázat. Az 1 ha termőterületre jutó bruttó állóeszközérték Megnevezés 1968 1969 1970 1971 1972 évben 1 hektár termőterületre jutó Ft Állami gazdaságokban 25 067 26 651 29 180 33 566 36 859 Az ország összes termelőszövetkezetében 9 755 11 012 12 471 15 466 17 530 A vizsgált termelőszövetkezetben 6 318 6 793 8 263 9 787 10 442 317
