Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - dr. Stefanovits Pál: Talajjavítási eljárások
A hazai talajtani laboratóriumokban általában mind a két módon megmérik a pH-értéket, és így lehetőség van arra, hogy a talaj savanyúságát nemcsak a pH nagysága, hanem a két érték különbsége alapján is jellemezhessük. Általában azt mondhatjuk, hogy minél nagyobb a két érték közötti különbség, annál kedvezőtlenebb a talaj savanyúság, azonos vizes szuszpenzióban mért pH esetében. A savanyúságot a talajkolloidok felületéről leszakadó protonok idézik elő. A protonok leszakadásához szükséges energia azonban függ attól, hogy milyen kötésből lép ki a proton, ezért a savanyúság mértékét a körülmények és a mérési módszerek is befolyásolják. Általában azt mondhatjuk, hogy a protonok leadására képes helyek egyaránt létrejöhetnek a talaj szerves és szervetlen kolloidjain. Már az ezek között fennálló lényeges különbségek is érthetővé teszik, hogy a kolloidok felületén kialakult negatív töltéseken megkötött protonok leszakításáboz, ill. kilépéséhez más energia kell, mint a kolloidok szerkezetébe beépült gyökök és ionok protonjának felszabadulásához. Következik ebből, hogy a talaj savanyúság viszonylagos fogalom, mely a rendszertől (a talaj — növény vagy talaj — mikroorganizmus rendszertől) és a körülményektől függ- . Tekintettel arra, hogy a talaj savanyúságát kialakító tulajdonságok és anyagok maguk is megváltoznak — mint a talaj szervesanyag-tartalmának átalakulása, a humuszanyagok képződése és elbomlása —, a talaj savanyúság dinamikus jelenség, amely évszakos és nagyobb periódusú változásokat mutat. A talaj savanyúság kedvezőtlen hatásai között sok olyat is számon tartunk, mely tulajdonképpen nem a protonok jelenlétével és közvetlen hatásával magyarázható, hanem vagy a protonok által kiváltott közvetett hatásokkal vagy a protonok kilépését előidéző folyamatok párhuzamos hatásával. A közvetett hatások között a tápanyagok vagy a toxikus anyagok oldhatóságának változását említjük meg, amelyek a növényekre és a talaj mikroszervezeteire jelentős hatással vannak egyrészt kedvező, másrészt kedvezőtlen irányban. A párhuzamos hatások között elegendőnek tartjuk, ha a kalcium kilúgozására utalunk, ez a folyamat a savanyodással együtt lép fel, és zavart okoz a növények kalciumellátottságában. Tehát a talaj savanyúsága mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben összetett fogalom. Javításakor az árnyalati és egyszerű módszerekkel nem érzékelhető oldalait figyelmen kívül hagyjuk, és egyszerűen arra törekszünk, hogy a savanyúságot megszüntessük. Tudatában kell azonban lennünk annak a ténynek, hogy a savanyú talajok javítása nem egyszerűsíthető le a savanyúság megszüntetésére, és akkor érthetővé válnak azok az eredmények, amelyek egyik esetben a talajjavítás vártnál nagyobb, míg más esetekben kisebb hatását mutatják. A savanyú talajok javításának egyszerűsített célja a talaj savanyúság megszüntetése, vagyis az egyszerűsített kolloidikai séma szerint a hidrogéntalajnak kalciumtalajjá való átalakítása. Ezt a gyakorlatban különböző szénsavasmész-tartalmú anyagok felhasználásával, vagyis a meszezéssel érjük el. Sokkal ritkábban kerül sor az égetett mész használatára, amelynek hatása az előbbivel azonos, de költsége, kezelésének veszélyessége miatt a gyakorlatban nem terjedt el. Nem várható a jövőben sem nagyobb arányú alkalmazása, mert a mész égetése energiaigényes folyamat, és ma, de különösen a jövőben az energiahordozókkal való takarékosság a kisebb energiaigényű technológiákat részesíti előnyben. A javítóanyag mennyiségének meghatározása. A szükséges szénsavas mész mennyiségének kiszámítására elméletileg több út kínálkozik, amelyek egy részét a külföldi talaj javítási gyakorlatban használják is. A javítóanyag mennyisége megközelítőleg számítható a pH alapján, mind a vízben, 152
