Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
daságosság követelménye azt is megkívánja, hogy majdan kitermelésükkor minél nagyobb tömegű és minél értékesebb faanyagot adjanak. Az árnyékhatás csökkentésére előnyösek a keskeny koronájú fajok (pl. az óriás nyár). A maximális szélvédő hatásnak már a legveszélyesebb tavaszi szelek idején való kifejtése a korábban lombosodé fajok, változatok telepítését kívánja meg. Erre különösen célszerű ügyelni a kocsányos tölgyes erdősávtípusoknál, mivel a kocsányos tölgy változatainak a fakadási időpontjai között teljes egyhónapi eltolódás lehetséges. A fafaj megválasztási lehetőségeket természetesen alapvetően befolyásolja a termőhely minősége és a fajok termőhelyigénye. Mindezek figyelembevételével a sík vidéki — és részben a dombvidéki — vályogos és kötöttebb talaj ú termőhelyeken az óriás nyár — kocsányos tölgy típust célszerű előnyben részesíteni, a kevésbé kötött talajokon, jó minőségű homoktalajokon az előbbi mellett az óriás nyár típusú, jó és jó közepes homoktalajokon az akác és az óriás nyár—vöröstölgy, gyenge közepes homokokon erdeifenyő—vöröstölgy, erdeifenyő— akác típusú, a lápi eredetű talajokon ’1—214’ olasznyár vagy óriás nyár vagy fehérfűz típusú, az enyhébb szikes talajokon az óriás nyár—kocsányos tölgy típusú, az erősebben szikeseken a kocsányos tölgy, kocsányos tölgy—ezüstfa, még kedvezőtlenebb esetekben ezüstfa típusú erdősávot célszerű tervezni; a domb vidéki lejtős területeken már inkább a kocsánytalan tölgy—kislevelű hárs típusú erdősáv jöhet számításba. Az erdősávok szerkezetének optimális kialakítása, a konkrét termőhelyi lehetőségekhez igazodó fafaj megválasztás speciális erdészeti szakképzettséget igénylő feladat, ezért itt részletezés helyett csupán a tárgykör igen bőséges hazai szakirodaimára hivatkozunk (Gál, 19G7; Babos—Proszt— Járó— Király— Szodfridt— Tóth, 1966; Tóth, 1972; Danszky szerk., 1973). Az erdősávrendszerek beillesztése a komplex meliorációs tervbe viszont mindenképpen a tervező feladata. Az ismertetett anyag főként ehhez kíván irányelveket, útbaigazításokat nyújtani. Az erdőtelepítés mint a racionális földhasznosítás meliorációs eszköze Tágabb értelmezésben meliorációt jelent az is, ha egy területen az addigi művelési ágakat olyan más művelési ággal cserélj ük fel, amely ott a természetes termőképességnek — a viszonylagos gazdaságosság elvének érvényesítésével — a leginkább hatékony, biztonságos és gazdaságos kihasználását teszi lehetővé. A földhasználatnak ez a racionalizálása tulajdonképpen a legegyszerűbb és legkevésbé költséges meliorációs mód. A racionális földhasznosításnak igen jelentős, ilyen értelmezésben vett meliorációs eszköze az erdőtelepítés. Az erdőtelepítés, fásítás célját és tartalmát tekintve a földhasznosítás racionalizálásában többféleképpen is szerephez juthat. Ezek közül kiemelendők a faanyagtermesztés, a jóléti-szociális funkciók (esztétikai fásítások, park-, kiránduló-, pihenő-, üdülőerdők), a környezetvédelem és a környezet — vagy nagyobb területet átfogó rendszer esetében a táj — fejlesztése (tájgondozás), a vadgazdálkodás környezeti feltételeinek fejlesztése, móhlegelők kialakítása révén a méhészet fejlesztése stb. Mindegyik külön-külön is az adott területen a korábbi kis értékű vagy gazdaságtalan hasznosítási mód és lehetőség megjavítását, társadalmi értékelésben a természetes termőképesség hasznosulásának viszonylagos meliorálását jelenti. Általában azonban több funkció egyidejűleg érvényesül. Ezen túlmenően a racionális földhasznosítás céljainak megfelelő erdőtelepítések csaknem minden esetben, közvetlenül vagy közvetett módon, valamilyen egyéb meliorációs szerepkört is betöltenek (pl. talajjavítás, talajvédelem, szélvédelem stb.), amint ez az előzőek folyamán már kiviláglott. A racionális földhasznosítás céljával telepített erdők elsődleges jelentősége mégis abban rejlik, hogy rajtuk keresztül az adott területek üzemeltetési, gazdaságossági 10* 147
