Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
való, hogy a vízmosások növekedése ellen már a lejtő felsőbb részein, az előzőekben ismertetett elveknek megfelelően elhelyezett erdőfoltokkal és erdősávokkal kell elkezdeni a hatékony küzdelmet, olyan fásítási rendszer keretében, amelynek a vízmosások közvetlen környékének a fásítása már csak egyik eleme. A vízmosás fejénél és a tengelyével párhuzamos peremrészeken összefüggő erdő- pásztát, erdőfoltot telepítünk. A vízmosás partszegélyétől legalább 2— 3 m széles sávra, az ún. nyugalmi rézsűre fát nem szabad ültetni, mivel omlásra hajlamos. Ezért nem szabad terhelni, célszerű viszont jó talajkötő, jól sarjadzó cserjékkel (ördögcérna, bodza, hóbogyó, törpemandula vagy bangabarack — Amygdalus nana —, veres- gyűrűsöm) beültetni. Ezek fokozzák a talaj védelmét, de a megcsúszott, beomlott rézsűn is életben maradhatnak és szétterjednek. E cserjés peremsávhoz csatlakozóan, tehát mindig a nyugalmi rézsű vonalán kívül, kell elhelyezni a víznyelő erdőpásztát, erdősávot úgy, hogy a fák sehol sem kerülhetnek közelebb a nyugalmi rézsű vonalához a vízmosás mélységének háromszoros távolságánál. Az erdősáv, erdőpászta szélessége legalább kétszerese—háromszorosa legyen a famagasságnak (20—60 m), hogy a kellően hatékony vízszabályzó avarszőnyeg létrejöhessen. Hacsak nem a síkhoz közelállóan enyhe lejtésű a befásítandó terület, célszerű, meredekebb helyeken pedig elengedhetetlen, a padkás talaj-előkészítés. A padkák egyúttal a vízelosztó, vízterelő, vízszivárogtató szerepkört is betöltik. A fákat, cserjéket sűrű hálózatban, 100— 140 cm sortávolságban, 50—100 cm tőtávolsággal, háromszög kötésben ültetjük, hogy az állomány minél hamarabb záródjék, továbbá a lefolyó vizet is minél jobban szétszórják és mozgásában fékezzék. Előnyös a dús gyökérzetű, gyökerekről jól sarjadzó fa- és cserjefajok elegyes telepítése (akác, mezei szil, vénicszil, éger, szürkenyár, rezgőnyár, mezei juhar, hárs, gyertyán, a cserjeszintben fagyai, veresgyűrűsom, bodza, bangita, feketegyűrű juhar, hóbogyó stb.), továbbá az időszakosan nedves felszínű területeken magról jól szaporodó fajok (pl. vörös és amerikai kőris, éger, kései meggy — Padus serotina — stb.) elegyítése. A külső szegélyeket sűrűn záró cserjékkel védjük (ezüstfa, vadrózsa, bokorszedrek, hóbogyó stb.). A vízmosások feneke nem mindig fásítható. Ha igen, az itt állandóan képződő, sok tápanyagot tartalmazó hordalékra füzet, szürkenyárat, akácot célszerű ültetni. Ha kő, föld vagy rőzse anyagú fenékgátak telepítésére kerül sor, építésükhöz a frissen letermelt, egészséges, nem roncsolt fűz- vagy égerkarók előnyösen használhatók. Ezek gyökeret eresztenek, ezáltal nagymértékben fokozzák a fenékgátak stabilitását és tartósságát. Kedvező esetekben koronájuk össze is zárul, és így a vízmosásfenékben is elősegíthetik az erdő vízszabályozó szerepének az érvényesülését. A szétágazó vízmosásfejek ágai és a terepet sűrűn megszaggató vízmosásrendszerek között elhelyezkedő zavartalan tereprészek többnyire annyira kis kiterjedésűek, hogy ott gépesített mezőgazdasági művelés nem folytatható. Célszerűbb ezeken szintén erdőt létesíteni, ami egyébként is gyakran az egyedüli racionális területhasznosítási mód. Az így kialakuló nagyobb összefüggő erdő ezeken az erősen veszélyeztetett és sebzett területeken jóval nagyobb hatékonysággal tölti be a vízszabályozó szerepkört. Ha a területhasznosítás-racionalizálási tervek esetleg kaszálóként vagy legelőként kívánják e területrészeket fenntartani, gondoskodni kell, lehetőleg kerítéssel, a csatlakozó vízmosásfásítások megfelelő védelméről. Az esetleges legeltetés bármilyen formája a legrövidebb időn belül hatástalanná teszi a vízmosásfásításokat. Szélkárosítások (defláció) elleni védelem fásítással A deflációs károk kivédésében a védőfásítások jelentőségét Magyarországon már évszázadokkal ezelőtt felismerték, mindenekelőtt a homokvidékeken. Ilyen céllal Magyarországon létesítették az első védőerdősítéseket (Pusztavacs, 1824—1835; Mezőhegyes, 1830—1848 között). Még régebbiek a magyarországi első olyan homoki 138
