Szabó János (szerk.): A melioráció kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1977)
dr. Sipos Sándor: Meliorációs eljárások - Agrotechnikai eljárások
szerint a tavasszal végzett szántásos vagy mélylazításos művelés jobban növelte a termést, mint az őszi művelés. Megjegyezzük, hogy homoktalajokon a mélyművelésre — a kötött talajoktól eltérően — nem azért van szükség, hogy a vízvezető képességét javítsuk. A fizikai állapotváltozás egyik fontos célja a tömődöttség csökkentése az alsóbb talajrétegben. A homok vízgazdálkodási sajátosságai miatt az őszi szántásnak a téli csapadék megőrzésében nincs lényeges szerepe. Az őszi vagy a tavaszi szántás előnyét sokkal inkább a defláció elleni védekezés dönti el. Egyesek szerint az őszi szántás nagyobb védelmet nyújt a defláció ellen, mert az ősszel szántott talajrétegnek nagyobb a víztartalma, és tavasszal nem kell már szántani. A tavaszi szántás viszont azért káros, mert fokozza a vízveszteséget a felső rétegben éppen akkor, amikor a böjti szelek miatt egyébként is nagy a defláció veszélye. Ebből a szempontból el kell különítenünk a humuszban gazdagabb és a humuszszegény futóhomok talajokat. A futóhomokokon ne végezzünk őszi szántást. Amint azt a tarlóhántás újabb módszerénél említettük, jobb, ha kultivátoros, forgatás nélküli művelést végzünk, a növényi maradványokat a felszínen hagyjuk és a kultivátor után gyűrűs hengert járatunk. Ilyen műveléssel a homoktalaj téli deflációját is csökkenthetjük. Tavasszal pedig lehetőleg ne szántsunk, hanem kultivátorozással készítsünk magágyat. Ha valami oknál fogva mégis szántani vagyunk kénytelenek, akkor viszont a szántás idejét úgy válasszuk meg, hogy a vetőágykészítésre és a vetésre közvetlenül utána kerülhessen sor, és vetés után a talajt gyűrűs hengerrel vagy fogassal azonnal zárjuk le. Ezzel a módszerrel a deflációs károkat jelentősen csökkenthetjük. Gyepes területek sík vidéken A gyepek termőhelyeire a szélsőséges talajtípusok a jellemzők (szolonyec, szolo- nyeces réti, szoloncsák-szolonyec stb.). A termelés biztonsága, a termés mennyisége, minősége, az alkalmazott agrotechnika hatékonysága egyaránt arra készteti a gyeppel foglalkozó kutatókat és gyakorló gazdákat, hogy a gyep meliorációjával és ezzel szorosan összefüggő agrotechnikával a mai üzemi körülményeknek megfelelő szinten foglalkozzanak. A gyepgazdálkodás eredményét különösen befolyásolja az aktív gyökérzóna mélysége. A gyep állományát alkotó fajok és fajták gyökérrendszerének elhelyezkedését a talajban a gyepek vízigénye és a gyepnövények táplálkozása határozza meg. A füvek gyökerezési mélysége művelt talajban 50—60 cm is lehet, azzal az általános nézettel szemben, hogy a füvek sekélyen gyökereznek. A gyökérzet csak olyan talajon sekély, ahol a feltalaj tömődött és vékony termőrétegű. A mélyen megművelt talajon a gyökérzet a megművelt réteg mélységéig, sőt azon túl is terjedhet. A gyepnövények gyökérzetének általában 75—90%-a aO—10 cm-es talajszintben helyezkedik el. A kutatási és gyakorlati tapasztalatok egyaránt a 70 : 30%-os víz- levegő arányt tartják a gyepnövények számára kedvezőnek. A talaj állapota tehát fontos biológiai háttér. Gondoskodni kell a termesztett növény gyökérzetének oxigén- ellátásáról is. A csökkent gyökérlégzés oxigénhiányos közegben szorosan összefügg a gyökerek ionfelvételével. Lényegében tehát természetes körülmények között a gyökérzet fejlődését, tápanyagfelvételét éppúgy befolyásolja a talaj víz—levegő aránya (statikai állapota), mint a talajlevegő összetétele. Az elmondottakból következik, hogy a gyepgazdálkodás csak akkor válhat az üzemi takarmánygazdálkodás szerves részévé, ha a termés biztonságát, mennyiségét és minőségét az üzem szavatolni tudja úgy, hogy az alkalmazott melioráció és agrotechnika hatékony és jövedelmező. 105
