Stelczer Károly: A vízrajzi szolgálat száz éve (VÍZDOK Leányvállalat, Budapest, 1986)

7. A fejlődés második szakasza

A hidrológiai adatgyűjtés tárgyát az alábbi tényezők alkotják:

a) Környezeti tényezők- a légkör jellemzői,

— a térszín ill. a vízgyűjtőterületek és a felszíni vízhálózat jellemzői,- a felszín alatti víztartók jellemzői.

b) Hidrológiai tényezők- csapadék (mennyiség, intenzitás stb.),

— lefolyás (vízállás, vízhozam stb.),- elsodrás (lebegtetett, görgetett hordalék stb.),- tározódás (hórétegvastagság, hóvízegyenérték, talajnedvesség, talajvízszint, karsztvízszint, mélységi vízszint stb.),

— a felszín alatti vizek mozgásai és állapotváltozásai,- párolgás (szabad vízfelület, talaj, növényzet stb.),

— a légtér páratartalma és páraszállítása,- fizikai állapot tényezői (vízhőmérséklet, jégviszonyok stb.)

— kémiai, biológiai, radiológiai (vízminőségi) tényezők.

c) Járulékos tényezők

— léghőmérséklet,- talajhőmérséklet és talajfagy,

— légnedvesség,- légmozgás,

— légnyomás,

— sugárzási viszonyok (VITUKI, 1966a).

Az 1966. év után az országos hálózat lényegtelen változása mellett a vízügyi igazgatóságok kezelésében levő területi (üzemi) állomások számának lényeges növekedése következett be. Az ilyen jellegű összetétel-változás következményeként 1976 után megkezdődött a hálózat és vele együtt az észlelések decentralizálása. Néhány egyedi esettől eltekintve az észlelések, elsődleges adatfeldolgozási feladatok a területi szervek, a vízügyi igazgatóságok feladatkörébe kerültek.

Így 1977. január 1-től a felszíni észlelőhálózat egy része elsősorban a kisvízfolyásokon végzett vízállás és vízhozammérés, 1979. január 1-től a felszíni észlelőhálózatnak a Körös-vidéki VÍZIG területére eső része teljes egészében, 1981. január 1-től a felszíni észlelőhálózat, a hóvízegyenérték- mérő hálózat és a kádpárolgásmérő hálózat teljes egészében, 1981. július 1-től a talajvízészlelő hálózat a gyulai és a szolnoki VÍZIG területére eső része, majd 1982. január 1-től a teljes talajvíz észlelő hálózat, 1984. január 1-től a karszt-, rétegvíz és a forrásészlelő hálózat, 1985. év folyamán pedig a Velence-tó és vízgyűjtőjének hálózata, továbbá az agárdi, a Péli-völgyi, a Rakaca-völgyi, továbbá a jósvafői telep került a vízügyi igazgatóságokhoz. A vízügyi igazgatóságokon a feladatok ellátására vízrajzi egységeket hoztak létre.

Az országos hálózat decentralizálása szükségessé tette az érintett vízügyi szervezetek közötti kapcsolatok egyértelmű rendezését, nemkülönben a jobb irányító, koordináló és ellenőrző munkát (Goda—Szlávik, 1982). Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének 12/1985. utasítása (OVH,

73