Starosolszky Ödön: Vízépítési hidraulika (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1970)

II. A víznyomás

sáról, sőt egyes esetekben a nyomóerők (vagy húzóerők) közvetlenül is mérhetők, így a következőkben csak a számítások alapelveit és néhány jellemző példát mutatunk be, felhíva a figyelmet a modellkísérletek nagy fontosságára.

A függőleges táblás zsilipre ható P hidrodinamikus nyomás AP értékkel tér el a hidrosztatikustól:

Rajaratnam az eltérés jellemzésére a

dimenzió nélküli számot vezette be, ahol a a zsilipnyitás és Ah=h1 — hi a felvíz és alvíz különbsége. Kísérletek alapján megállapította, hogy éles szélű zsilip esetében

ahol msz a szabad átfolyás vízhozamtényezője. Ezt az összefüggést ábrázolta a

II-lla ábrán szabad és alulról befolyásolt zsilip alatti átfolyás esetére.

Ferde táblás gátra (II-llb ábra) ható nyomások a lokális gyorsulás következtében változnak meg. A nyomáseloszlás levezetéséhez feltételezhető, hogy kis zsilipnyitáskor a zsilip alatti átfolyási nyílás egyetlen ponttal (ún. nyelővel) helyettesíthető.

A Bernoulli-egyenletet a vízszínre és a gát tábla mentén haladó szélső áramvonal egy pontjára felírva

AP = Pd-^(h\-hl).

(2/37)

(ahol p a p0 abszolút nyomáshoz képest a túlnyomás!), azaz

(2/38)

0 0,2 0,1t 0,6 0,8 1,0

a/h

a)

II-lla ábra. A hidrodinamikus nyomáseloszlás eltérése a hidrosztatikustól függőleges zsiliptáblánál

52