Starosolszky Ödön: Vízépítési hidraulika (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1970)
Bevezetés
Bevezetés Ismeretes, hogy a hidraulika a folyadékok nyugalmi és mozgási állapotának törvényszerűségeit vizsgálja, tehát a hidraulika a folyadékok mechanikájának különleges elnevezése. A szakirodalomban a tárgykörének megnevezésére különféle címek fordulnak elő: Hidromechanika, Folyadékok mechanikája, Áramlástan, Gyakorlati áramlástan, Hidrodinamika. Mindezek tulajdonképpen közös elméleti alapon nyugszanak, csupán a tárgyalás szempontjai szerint különböznek. A Gyakorlati áramlástan és a Hidraulika címek a gyakorlati tárgyalásmódot követik, előbbit főként a hazai gépészmérnöki, utóbbit az építőmérnöki gyakorlatban használják, azaz amíg az elsőben a zárt, az utóbbiban a nyílt felszínű rendszerekre helyezik a súlyt. A Hidraulika címszóban a nyugvó folyadékok mechanikájának alkalmazását is tárgyalják, míg a Gyakorlati áramlástan ezt a fejezetrészt, mint a mozgás egy különleges esetét, legfeljebb érinti. Újabban a gépészmérnöki gyakorlatban egyre terjednek a folyadékkal mozgatott rendszerek, amelyeket szintén hidraulika néven foglalnak össze, és a rájuk vonatkozó ismereteket szintén Hidraulika címszóval tárgyalják. Ezért vált szükségessé, hogy tárgykörünk szabatos körülhatárolására a Vízépítési hidraulika címet válasszuk, amely arra utal, hogy a folyadékok mechanikáját ebben az esetben a vízépítés, illetve a vízépítési műtárgyak szakterületére is alkalmazzuk. A magyar vízépítőmérnöki oktatásban az terjedt el, hogy a szigorú, felsőmatematikai alapokon nyugvó folyadékok mechanikáját Hidromechanika, míg a gyakorlati alaptárgyat Hidraulika néven oktatják (jelenleg Hidraulika és Hidromechanika néven egy tantárgyként). Van olyan felosztás is, amely szerint a hidrosztatika és az egydimenziós folyadékmozgás a hidraulika, a két- és többdimenziós folyadékmozgás a hidromechanika tárgykörébe tartozik. Utóbbiban a feladatok megoldását elméletileg keressük és a tapasztalatnak csak ellenőrző szerepet szánunk. Rá kell mutatni, hogy ez a különbség világviszonylatban eltűnőben van. Az elmélet és gyakorlat egységének jegyében alakul ki az az alkalmazott tudományág, amely a folyadékok mechanikájából mint alaptudományból táplálkozva a vízépítés igényeinek megfelelően egyre terebélyesedik. Ennek elnevezése még nem egységes, de a két úton elindult tudományág (a kísérleti-tapasztalati hidraulika és az elméleti hidromechanika) teljes összetalálkozásának időpontja — az elektronikus számítógépek korában — már nincs messze. A hidraulika történetét Rouse, H. és Ince, S.: History of Hydraulics (Iowa, 1957) című könyve dolgozta fel. Az újkori hidromechanika és a vízépítési hidraulika úttörőjének a nagy olasz polihisztort, Leonardo da Vinci-1 tartják, a korszerű hidrodinamika alapjait Euler, L. és Bernoulli, D. a XVIII. században teremtette meg. A XIX. században az elméletet Navier, Stokes, De Saint Venant, Poiseuille, Reynolds és a XX. század elején Zsu- kovszkij, Prandtl és Kármán vitték elsősorban előre. Az ő nyomukon haladt előre II
