Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 2. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
VI. Vízépítési földmunkák
Az említett minőségi követelmények a legbiztosabban és a leggazdaságosabban akkor elégíthetők ki, ha már a tervezés során ismerjük azokat a talaj-, ill. építési földanyag-jellemzőket, amelyek mind a földgátak alakját és szerkezetét, mind pedig az építés módját befolyásolják (1. az 1. pontot). 2; 13. A vízépítési földgátak fajtái és szerkezete A földgátak között különbséget kell tenni a rendeltetésüknek megfelelő elhelyezésük és terjedelmük, de főképpen az igénybevételük természete miatt. Ezek a különbözőségek a földgátak különböző fajait, csoportját határozzák meg. Építésvégrehajtási szempontból fontos különbség van a földgátak között, elsősorban az építmény elhelyezését és terjedelmét illetőleg. E szempontból a következőképpen csoportosítják a földgátakat: Árvédelmi földgátak, amelyek a vízfolyás mentén vonalas elrendezéssel készített, vagy készítendő földművek; magasságuk — hazai viszonyok között — a térszín felett ne haladja meg a 7—8 m-t. Duzzasztó földgátak, amelyek a völgyek, síkvidéki holtmedrek vagy mélyedések áttöltésével a természetesen levonuló vizek visszatartását, duzzasztását, illetőleg a víz tározását szolgálják; magasságuk a tározási lehetőség adottságaitól — helyétől, a duzzasztandó vízmennyiségtől, a gazdaságosan rendelkezésre álló építőanyagoktól — függően változó. Ezeket a gátakat magasságuk szerint mint alacsony (5 m-nél alacsonyabb), középmagas (5—10 m közötti) és magas (10 m feletti) duzzasztó földgátakat csoportosítjuk. Magas vezetésű csatornagátak, amelyek — jellemzőiket illetőleg — az előbbi kettő között foglalnak helyet. Az igénybevételek természete szerint a három csoport még élesebben különül el egymástól. Az árvédelmi földgátak viszonylag rövid ideig, egy-egy árvíz tartama alatt csak néhány napra, hétre, esetleg egy-két hónapra vannak egyoldali víznyomásnak és ebből folyóan szivárgási igénybevételnek alávetve. Ezt az árvizes időszakot hónapokra vagy évekre terjedő kiszáradási és száraz periódusok követik. Az árhullám szerint változó magasságú víz olyan rövid időre veszi igénybe a gátat, hogy a jól épített, tehát kellően alapozott és tömörített töltés testében állandó szivárgás a legtöbbször nem tud kialakulni. Ezekre a gátakra nem az állandó szivárgás, hanem a fokozatos átnedvesedés a jellemző, amely a gát anyagának szerkezetétől függően sokszor igen rendellenesen alakul ki. Az árvédelmi földgátak így az időleges szivárgási feltételnek alávetett földgátak csoportjába tartoznak (V 1.2-2. ábra). A duzzasztó földgátak között a völgyzáró földgátak, valamint a halastó-gátak és síkvidéki tározógátak —ellentétben az árvédelmi földgátakkal állandó egyoldali víznyomásnak és így állandó szivárgási igénybevételnek vannak alávetve. A kis magasságkülönbségekkel állandó szintű, duzzasztott víz a gát testében — a fokozatos átnedvesedés után — állandó szivárgást hoz létre, amelynek felső határvonala a szivárgási vonal. A duzzasztó földgátak így az állandó szivárgási feltételeknek alávetett földgátak csoportjába tartoznak (V 1.2-2. c) ábra). A magas vezetésű csatornák — főképpen öntözőcsatornák — töltéseinél hosszabb idejű állandó szivárgási igénybevételek és viszonylag rövid idejű száradási periódusok váltogatják egymást. így ezek megszakításokkal állandó szivárgási feltételeknek alávetett földgátak. 28
