Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
összekötő csatornákba a vízkormányzást lehetővé tevő terelőzsilipeket (tilLókat)- kell beépíteni. A levezetőrendszer további különleges elemei az ármentesítő vonalak menti víztelenítő elemek. Ezeknek kettős szerepük van: árvíz esetében leszállítják a töltésben kialakuló Ieszívási felületet, fakadó vizek esetében levezetik ezeket a vizeket. Az árvízi szerepük az elsődleges. Gerincük beépítetlen területen az ármentesítő töltéssel párhuzamosan vezetett nyílt csatorna, beépített területen a töltéssel ugyancsak párhuzamos zárt szivárgó. A csatorna legalább 0,50 m-re nyúljon be a vízáteresztő rétegbe. Ha a fedőréteg vastagsága miatt a csatorna mélyítése már nem gazdaságos, kutakkal is összeköthetjük a víztelenítő csatornát a vízvezető réteggel. Ha a vizet vezető réteg finom homok, a csatorna rézsűjét és fenekét mintegy 0,30 m vastag szűrő kavicsréteggel kell borítani. Ilyen rétegben a rézsű legalább 1:3-as legyen. Az ármentesítő töltések menti víztelenítő elemek összegyűjtik a folyó felől a mentett terület felé szivárgó vizeket, befogadják a meder felé szivárgó talajvizeket és a talajvízszint olyan magasan tartják, hogy az a mezőgazdasági termelésre és a partmenti létesítményekre kedvező legyen. A víztelenítő csatorna vagy szivárgó nyomvonalát az adott talajtulajdonságok és hidrológiai helyzetek következtében kialakuló szivárgó mozgás szabja meg. Ennek a mozgásnak gondos tanulmányozásával lehet megelőzni a hidraulikus talajtörést, felázást stb. pl. [5]. Az ármentesítő töltések menti víztelenítő rendszert gyakran nem kapcsolják be a vízgyűjtő terület levezetőrendszerébe, hanem önállóan gondoskodnak a víz beemeléséről a befogadóba. A teljes csatornahálózat helyszínrajzi vonalvezetésénél a már mondottakon túlmenően a következő általános feltételeket tartjuk szem előtt: a felszíni vizek bármely tábláról elvezethetők legyenek; az ide'glenes árkok ne akadályozzák a talajművHést; a csatornák alkalmazkodjanak a birtokhatárokhoz és a mélyvonalakhoz úgy, hogy az alacsonyabb rendű csatornák inkább a birtokhatárokhoz, a táblákhoz és tömbökhöz, a dűlőkhöz, a településekhez és a közlekedési hálózathoz, a magasabb rendűek jobban a terep mélyvonalaihoz simuljanak, a mellék- és a gyűjtőcsatornák nyomvonalai erősen törhetnek, a főcsatornák nyomvonalának kialakításánál elsősorban az áramlási feltételek legyenek a mértékadóak; a földmunka minél kisebb legyen; a víz a lehető legrövidebb úton, ugyanakkor a levezetés céljából optimális eséssel jusson a befogadóba; a magasabb rendű csatornákhoz a csatlakoztatást úgy oldjuk meg, hogy se kimosás, se káros feliszapolódás ne mutatkozzék (torkolati műtárgy építése, megfelelő szakasz burkolása stb.); a csatornák gépekkel fenntarthatok legyenek. A vízlevezető hálózat magassági vonalvezetésénél ügyeljünk arra, hogy a szélsőséges vízhozamokhoz tartozó vízszínek legfeljebb olyan magasak legyenek, hogy kiöntések csak a terv szerint megengedett helyeken és esetekben következhessenek be. Törekszünk arra, hogy a tervezési fajlagos vízhozamhoz (gt) tariozó vízszín legalább 10—20 cm-rel a terep felszíne alatt maradjon. A vízszín megállapításakor 7Í>
