Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
pontokban említett művek legfontosabb építőanyaga minden esetben a kő vagy műkő. A rőzse ugyancsak igen fontos építésanyag, Eóleg a kisebb esésű, lassúbb folyású folyószakaszokon alkalmazzák, de mint iszapolóművek a nagyobb esésű szakaszokon sem maradhatnak figyelmen kivid. Általában ott alkalmazzák, ahol a helyszínen vagy annak közelében elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű rőzseanyag áll rendelkezésre. A bitument újabban előszeretettel és eredményesen alkalmazzák főleg burkolatok építéséhez, ahol mint kötőanyag jól helyettesíti a cementet. A kotrott hordalékot a műkőgyártáson kívül még terepfeltöltésre és rőzseművek leterhelésére is felhasználják. A földet ugyancsak feltöltésre és rőzseművek (rőzsesarkantyúk, rőzsesátrak, rőzse- pokrócok) leterhelésére szokták alkalmazni. 2.6. A FEJLESZTÉS IRÁNYVONALAI Magyarországon a folyószabályozás már közel két évszázadra tekinthet vissza. Szabályozási munkálatok csaknem összes folyóinkon folytak, és annyira előrehaladott állapotban vannak, bogy a szabályozást elölről kezdeni már nem lehet; a feladat tehát a már meglevő állapot fenntartása, kiegészítése és fejlesztése. 2.611. A Duna szabályozási állapota A Dunán eddig végzett munkákkal annyit elértünk, hogy a partbiztosítások és párhuzamművek megépítése után a meder oldalirányú eróziót már csak elvétve szenvedhet, ezért a szabályozott szakaszon a meder már csak függőleges irányban változhat. Az utolsó 75—90 év átlagában a Hajka és Gönyü közötti szakaszon a meder állandóan emelkedik, és ez az emelkedés Dunaremete és Szap között (1825— 1810 fkm) év átlagban 2—2,5 cm, sőt a közbenső helyeken a 3 cm-t is meghaladja. Ez az évi emelkedés csekélynek látszik, de 100 év alatt mégis 2—3 méteres emelkedést jelenthet, és amennyiben megfelelő orvoslást nem találunk, a Dunának ez a szakasza egy emberöltő alatt, tehát éppen az ezredforduló körül,függő mederben fog folyni és viselni fogja annak minden hátrányos következményét. Az árvízszintek állandó emelkedésével a töltéseket is emelni és erősíteni kell, de a töltések alatti áteresztő altalajon át a víz akkor is a mentesített területre szivárog, és ott még alacsony vízállások idején is fakadóvizek alakjában fog megjelenni. Állandósul a szivattyútelepek működése, növekedik a belvizek átemelési költsége, csökken a tenyészidő, de még a talaj termőereje is. Ez a jelenség a szakemberek előtt jól ismert, sőt az okai sem vita tárgyai: az erős hordalékosság, a vízszín eséstörése Szopnál, de maga a középvízi szabályozási módszer és az ármentesítő töltések vonalozása is, végül a növényzet burjánzása a hullámtereken es a zátonyokon. A mederemelkedést a szabályozási művek (középvízi párhuzamművek és mellékág- elzárások, kisvízi sarkantyúk, nagyvízi ármentesítő töltések) időnkénti magasításával csak követni tudjuk, káros hatásaikat megakadályozni azonban nem áll módunkban. Az ötvenes évek eleje óta erőteljes kotrással igyekszünk a mederemelkedést megállítani, és ez jó módszer is lenne, ha évente annyi anyagot emelnénk ki a mederből, amennyi ott lerakódik. Tagadhatatlan, hogy ez a meddőnek látszó és költséges kotrás a kis- és középvízszínek emelkedését némileg meglas
