Starosolszky Ödön (szerk.): Vízépítés 1. (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest, 1973)
I. A vízépítés feladatai és műtárgyai
Különböző berendezésekkel (vízhozamíró, mellékáramkörű vízóra stb.) ellátva, bármelyik említett mérőműtárgy a vízmennyiség mérésére is alkalmassá tehető. Mérőberendezéssel ellátott műtárgyak közül ismertebbek a Venturi-szondás műtárgyak, ahol csőátereszre vagy csőzsilipre szerelik fel a mérés idejére lesüllyeszthető szondát. Előnyük, hogy minimális esésveszteséget okoznak, viszont pontosságuk kicsi. A műtárgy hitelesítése abból áll, hogy különböző zsilipállásokra, különböző al- és felvízkülönbségek esetére vízhozamgörbéket állapítanak meg. A zsilipállás és a vízszintkülönbség segítségével, a megszerkesztett görbeseregből a vízhozam leolvasható. Szivornyáknál természetesen a zsilipállás, mint változó elmarad. Vízmérő műtárgynak tekinthetők tulajdonképpen a vízadagoló zsilipek is (1. az 5.1222. pontot), amelyeknél a vízmérés időméréssé egyszerűsödik. 6.1226. Szivattyútelepek és szivattyúállások Szivattyútelepeknek nevezik azokat az építményeket és a bennük, vagy rajtuk elhelyezett szivattyús gépcsoportokat, a hozzájuk tartozó kisegítő berendezésekkel és építményekkel együtt, amelyeknek gépeit az üzem befejeztével nem szerelik le és nem szállítják raktárba; karbantartásukat, javításukat a helyszínen végzik. A szivattyútelepek rendszerint tekintélyes alépítményű, költséges létesítmények. A géptér általában fedett, bár állhatnak a gépek szabadon is. Szivattyúállásoknak nevezik azokat a kevésbé igényes kivitelű, rendszerint a telepeknél lényegesen kisebb teljesítményű berendezéseket, amelyekről az öntözési üzem befejeztével a gépeket leszerelik és karbantartásuk, javításuk után télire máshol raktározzák. A szivattyúállás géptere ritkán fedett. Az öntözésnél alkalmazott szivattyútelepek és szivattyúállások többféle feladatot láthatnak el. Fővízkivételi szivattyútelepek folyóból vagy tóból emelik a vizet az öntözőrendszerek főcsatornáiba. E szivattyútelepek emelőmagassága rendszerint kicsi vagy közepes (5—30 m), vízszállításuk viszont nagy (4—10 m3/s). Törekedve a minél kisebb szívómagasságra, a telepek rendszerint közvetlenül ráépülnek a vízforrásra (folyó, tó) és építésüknél gyakran nehéz alapozási feladatokat kell megoldani. Sokszor szükséges állítható szárnylapátos szivattyúk alkalmazása, hogy a folyók erősen ingadozó vízszintje miatt előálló emelési magasságváltozások mellett se romolják le a szivattyúk hatásfoka. A meghajtómotorokat csaknem mindig az árvízszint fölé kell helyezni, ami néha bonyolultabb gépészeti megoldásokat tesz szükségessé (hosszú függőleges tengely stb.). A költséges építmények és a gépészeti, továbbá villamos berendezések miatt lehetőleg több feladat ellátására is igyekeznek felhasználni ezeket a szivattyútelepeket. Leggyakoribb az öntöző szivattyútelep felhasználása belvízátemelésre az öntözési idényen kívül (Tiszakeszi, Lúdvári szivattyútelepek). A Tisza nagy vízszintingadozásához való igazodás miatt hozták létre hazánkban az úszó szivattyútelepeket, amelyek 6—8 m-es vízszintingadozás mellett is változatlan szívómagassággal, zavartalanul dolgoznak. Ezek viszonylag egyszerű szerelési munkával csatlakoztathatók a parti cső- és villamos vezetékekhez. Az úszók csak az öntözési idényben lehetnek a szivattyúzási helyen. Télen, a jegesedés, jégzajlás elől téli kikötőbe kell azokat vontatni, ahol a karbantartást, javítást is végzik. Fővízkivételi szivattyútelep sohasem állhat egyetlen gépcsoportból. Ili)
