Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

IV. RÉSZ AZ ELVÉGZETT TERMÉSZETÁTALAKÍTÓ MUNKÁLATOK ÖKOLÓGIAI HATÁSAI

nökileg parcellázott telkeken épült házak. Ezért jól felismerhetők és megkülönböztethetők a korábbi településektől.

De megváltozott a házak külseje is, mert az építőanyag is kicserélődött. A sövényfalú, vagy vert falú házak helyét átvette a vályog, sőt megjelent a tégla is. A zsupp- és nádtető helyett pedig nemcsak azok tűzvészélyessége miatt terjedt el a cserép, hanem azért is, mert az addig regionálisan használt nádat adó nádasmocsarak is kiszáradtak. (Néhány évtized múltán még a névadó Nádudvaron is alig volt nádtető látható.) A kerítések fűzfavesszőből való fonása ugyanúgy megritkult, mint ahogy az egyéb célokra (kosarak, kasok) történő használata is. Ugyanúgy kiszorult lassan a használatból a gyékény is, mert annak is korlátozódott az alapanyag mennyisége. Csak a teknőkészítés tartotta még magát egy darabig, mert a fűz- és nyárfa bőven megmaradt a begátolt hullámtereken is.

A foglalkozások köre is átalakult. Megszűnt az egykori „rétes” emberek ősi mesterségének területe. A nagyon visszaeső halászat mellett teljesen eltűntek a csíkászok - pákászok-madarászok, mert elenyészett az őket fenntartó vízi élőlények és madarak rendkívül nagy száma is. A nedves rétek, a bozótos mocsarak, lápok megszűnése a bennük élő állatvilágot is távozásra kényszerítette. Az addigi állandó vadászfoglalkozás időszakos kedvteléssé satnyult.

A termelés átalakulását követő életmódváltozás a mindennapi életben is nagy átalakulást okozott. Az új foglalkozási ágak új életrendet és szokásokat kívántak meg, alakítottak ki, miközben a korábbiak megszűntek, sőt hova-tovább el is felejtődtek. Róluk csak az egykori népélet hangulatos leírásaiból tudunk meg egyet-mást, mert már a negyedik generáció nőtt fel azóta, hogy utolsó művelőik sírba szálltak.

Nagy volt az előrehaladás egészségügyi téren is. A magas talajvíz és a lápok- mocsarak fertőzött vize a váltóláz, tífusz és vérhas epidémiás járványfészkei voltak századokon át. Eltűnésükkel visszaszorultak a járványok, erősen csökkent a csecsemő- halandóság, rohamosan szaporodott a lakosság. A lélekszám emelkedést ezen kívül a más vidékekről a mentesített árterekre irányuló migráció is növelte, mert átmenetileg könnyű volt ott a letelepülés, a földtulajdonszerzés.

A ármentesítő, vízrendező munkálatok jótékony egészségügyi hatását fokozta a múlt század 80-as éveitől fellendülő artézi kútépítés, amely legalább a községek belterületén teljesen kiküszöbölte az istállózó állattartás elterjedésével párhuzamosan fertőződő talajvíz kommunális célú használatát. Az azóta létesített kb. 40 000 alföldi artézi kút így áttételesen függ össze a folyószabályozásokkal és következményeivel.

A foglalkozási, életmódbeli változások a környezetváltozásokban gyökereznek, de az érintett lakosság külsejében, szokásaiban és öltözködésében is megnyilvánult. Az állattenyésztés uralkodó jellegének megszűnésével értelmüket vesztették az azt szolgáló eszközök és öltözékek (szűr, suba, ködmön). Ezek használatát az alapanyag fogyásával fokozódó drágulás is korlátozta. A jellegzetes foglalkozási ágakhoz kötődő népviseleti típusok elterjedtsége kezdett visszaesni, majd megszűnni. A század végén még széles körben használt és messziről felismerhető jászsági, nagykunsági, boldogi, kiskunsági, Tisza menti népviseleti öltözékek lassan a múzeumok tárolóiba szorultak vissza.

Ugyanígy eltűntek a régi határ- és dűlőnevek, vagy ha megmaradtak is a térképek, határleírások jóvoltából, ma már nem ismerik eredetük történetét, szűkebb jelenté221