Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

II. RÉSZ A TERMÉSZETI VISZONYOK VÁLTOZÁSÁNAK ÉS TÁRSADALMI ÁTALAKÍTÁSÁNAK MENETE A TÖRTÉNELMI KORBAN A XIX. SZÁZADIG

méretű ökológiai változástól ki nem szorított típusai még jó ideig állandó résztvevői maradtak a természetes tájak életének.

Ha most a honfoglaló magyarságnak az elhelyezkedését vizsgáljuk meg a Kárpát-medence X. sz.-beli természeti viszonyai között, sajátos párhuzamra találunk az elsődleges telephelyválasztás és az ökológiai adottságok között. A magyarság a nagyállattenyésztő és földművelő életmód kettős gazdasági kényszere miatt vándorútjának túlnyomó részét is az erdős-sztyep és a sztyepzóna átmeneti sávjában tette meg, mert itt találta meg a nép létfenntartásához legkedvezőbb lehetőségeket (kiterjedt legelők viszonylag jó vízellátású, könnyen művelhető termőföldek szomszédságában). Ugyanilyet keresett és talált a Kárpát-medencében is, hiszen a vándorló népek előszeretettel ragaszkodnak a megszokott életmód folytatását lehetővé tevő tájakhoz. Mivel hazánkban az erdős-sztyep a medence belsejének - viszonylag és periodikusan - száraz, lösszel, homokkal fedett területeire terjed ki, a magyarság első szállásterületei is túlnyomórészt egybeesnek ezekkel az üledékekkel borított felszínekkel. De ezen túlmenően megszállták a honfoglalók a peremi alacsonyhegységek és dombságok világos, ligetes, tisztásokkal tagolt tölgyeszónájának jórészét is, mert erdőirtás és égetés révén állataiknak legelőt és gabonatermelésükhöz szántóföldet ott is ki tudtak alakítani. A hajdani erdők talajai, mint sajátos átmeneti dinamikájú csernozjom barna erdőtalajok, hazánk talajtérképéről ma is szembetűnnek.

A löszterületek és a tölgyeserdők elterjedése azonban megközelítőleg egybeesik az évi 600 mm-es izohiétával is, mivel a jégkorszak alatt ezen a vonalon belül volt löszképződéshez elegendő szárazság, utána pedig e vonalon kívül volt elegendő nedvesség bükkösök kialakulására. Ily módon a honfoglaló magyarság szállásterülete a Kis- Kárpátoktól indulva a Kisalföld É-i peremén és az Észak-magyarországi-középhegység kis medencéin keresztül a kárpátaljai vulkánsor lábáig húzódott. A Szamos és a Maros völgyén át azonban benyomult az erdélyi Mezőségre és azon át a Keleti-Kárpátok előterének székely medencéibe is. A szállásterületek külső vonala D-en a bánáti peremhegység Ny-i lejtőjét követve érte el az Al-Dunát, és azt Ny felé kísérte a Száva torkolatáig. Innen a szlavóniai és a horvátországi középhegység tetőszintjét követve haladt a Muraközig, majd É felé az Alpok előhegyein keresztül érte el a Morva torkolatát (44. ábra).

A bükkösök övét, mint az életmódjuk természeti igényeit ki nem elégítő sötéterdőt, egyelőre elkerülték a honfoglalók. A Kárpát-medence törzsterületeit megszállva azonban kitöltötték a terület zömét, és összefogták a medencébe siető folyóvölgyeken át a hegységkeret övét is.

2. Az éghajlat hosszúidejű változása a Kárpát-medencében

Földünk éghajlata a geológiai múltban igen széles határok között változott mind térben, mind az évmilliókat is meghaladó időskálán. Feltételezhető, hogy ezek a részben Földön kívüli külső okokra visszavezethető változások a jövőben is alakítani fogják a Föld éghajlati képét. A történelmi múltban az éghajlatváltozást, éghajlat változékonysá134