Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)
I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT
levonulása után is, hisz az árvíz egy jelentős része „nem talált visszautat” a folyómederbe. Az árvizekkel elárasztott területeken kívül a Kárpát-medence legmélyebb fekvésű részét képviselő Alföldön évről-évre hatalmas térségek kerültek időszakos (hosz- szabb-rövidebb időtartamú) felszíni vízborítás alá a rossz természetes drénviszonyokkal rendelkező területeken (ahonnan a felszíni víz semmilyen irányban nem talált - megfelelő - lefolyást) az alábbi okok egyikének-másikának, vagy azok összhatásának eredményeképpen:- felszín közeibe, vagy a felszín fölé emelkedő talajvízszint;- vízátnemeresztő (vagy igen gyenge víznyelő- és vízáteresztő képességű) talajfelszín;- fagyott talaj hirtelen hóolvadást követően;- felszín közelben előforduló vízátnemeresztő (vagy igen gyenge víznyelő- és vízáteresztő képességű) réteg a talajszelvényben;- a talaj vízzel történő túltelítettsége hirtelen, nagy intenzitású záporok, tartós esőzés és/vagy oldalirányú felszíni odafolyás következtében. A felszínre jutó víz talajba szivárgását akadályozó tényezőket is feltüntettük a 36. ábrán. Az árvizek és belvizek által időszakosan vagy állandóan borított hatalmas területeket jól, szemléletesen és pontosan mutatják a II. József korabeli térképek. Ezek alapján került megszerkesztésre a 38. ábrán bemutatott térképvázlat a Tiszántúlra vonatkozóan, amely - úgy vélem - különösebb magyarázatot nem igényel. Az Alföld hajdani „vízivilágáról” számos szerző számol be szemléletesen, közülük többen nem kis visszavágyó nosztalgiával, mások a földművelő józan paraszti logikájával, ismét mások a vízrendező-vízépítő szakember hideg mérnöki fejével, kérlelhetetlen precizitásával. Személetesen mutatta e - gyakran szenvedélyes és érzelmi töltettől sem mentes - nézetkülönbségeket, s azok sok esetben éles szembenállását a Magyar Hidrológiai Társaság által 1992-ben szervezett két vitafórum:- „Mérlegen a Tisza-szabályozás (egy XIX. századi mérnöki természetátalakító munka - mai szemmel)”; Pro Aqua - OVF, Budapest, 123 oldal.- „Az Alföld erdői és vízháztartása”; Hidrológiai Közlöny, 73: 15-61. 1993. A múlt században végrehajtott nagy folyószabályozási munkálatok előtt e vízjárta területeket az ember természetes állapotában, vagy kis ráhatással hasznosította: a vizekben halászott, rákászott, csikászott, a tocsogós árterületeken vadászott, a nedves területek kaszálóin szénát készített állatainak, a szárazabb részeket legeltette. Mivel a vízzel borított vagy sáros terület a közlekedést és szállítást bizonytalanná tette, az ember ezeket településeivel rendszerint elkerülte, s többnyire meg sem kísérelte azok szántóföldi hasznosítását. Az említett tevékenység a talajképződési folyamatokra nem vagy alig gyakorolt hatást, így az gyakorlatilag természetes viszonyok között folyt, mégpedig az előző fejezetben bemutatott kronoszekvensznek, ill. a toposzekvenszet követő „hidromorf sornak” megfelelően, a zavartalan talajképződés megindulásától (a megmegismétlődő víz- és iszapborítások megszűnésétől) eltelt idő, ill. a talajok térszíni fekvésétől függő átnedvesedési körülmények, nedvességforgalom függvényében. 120
