Somogyi Sándor (szerk.): A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések földrajzi és ökológiai hatásai Magyarországon (MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2000)

I. RÉSZ A MAGYAR-MEDENCE TERMÉSZETI VISZONYAI A FOLYÓSZABÁLYOZÁSOK ÉS ÁRMENTESÍTÉSEK ELŐTT

37. ábra. A talajok domborzatot követő „hidromorf” sora (szerk.: VÁRALLYAY Gy.). - I = mészle- pedékes csernozjom; 2 - alföldi mészlepedékes csernozjom; 3 = réti csernozjom; 4 = réti talaj; 5 = lápos réti talaj; 6 = láptalaj; a = eolikus lösz; b = fluviatilis-eolikus löszszerű üledékek;

Tv = talajvízszint

jelen talajtani részanyag kereteibe, másrészt időben nyúlik vissza sokkal régebbre, mint a jelen munka 150-200 éves idő-horizontja.

A múltat elemző talajtani munkák közül különösen érdekesek SOMOGYI S. geológiai korokba visszanyúló, logikusan megalapozott talajtani „rekonstrukciói” („A holocén időszakra vonatkozó kutatások földrajzi, hidromorfológiai értékelése” 1962; „A szikesek elterjedésének időbeli változásai Magyarországon” 1965), a hazai talajtani kutatások történetéről szóló monográfiák (BALLENEGGER R.-FINÁLY I. 1963), vagy monográfia-fejezetek (STEFANOVITS P. 1963, SZABOLCS I. 1961).

A Kárpát-medence múlt századi talajviszonyainak kialakulását elsősorban annak - előbbiekben már említett - zárt medence jellege határozta meg. A főbb talajképződési tényezőket és folyamatokat vázlatosan az 5. táblázatban foglaltuk össze.

Mindez legszebben TREITZ P. ún. „Klímazonális talajtérképén” látható (szerkesztés éve 1918; megjelenés éve 1924), amelyen - 1:900 000 méretarányban - egyidejűleg került feltüntetésre a talajképző kőzet, a klímatípus, a természetes vegetáció és a talaj.

Mivel a medencét körülölelő hegykoszorút és a medencében elhelyezkedő középhegységek meredekebb lejtőit szinte kivétel nélkül erdő borította (azok mezőgazda- sági hasznosítására a terület kis népsűrűségű lakosságának sem szüksége, sem megfelelő eszközei nem voltak), ez jelentős mértékben csökkentette a felszíni lefolyás mértékét, még a nagy-csapadékú területeken is.

A tartós növénytakaróval nem borított domboldalakról azonban a heves záporok, a tartós „áztató” esők, vagy a hirtelen tavaszi hóolvadások jelentős mennyiségű talajt hordtak az erős felszíni lefolyással a szedimentációs területekre, vagy a felszíni vízhálózatba. A vízgyűjtő terület felszíni lefolyásának fokozódása növelte az árvízveszélyt: nőtt az árvizek gyakorisága, intenzitása, tartama, s ezek a rossz természetes lefolyás-viszonyokkal rendelkező medencé(k)ben évről-évre hatalmas területeket fenyegettek. S többnyire be is váltották fenyegetéseiket: borítottak vízzel és különböző szemcseösszetételű lebegtetett üledékanyaggal óriási térségeket. Ezeken a területeken a megismétlődő víz- és iszap-borítások miatt nem is indulhattak meg igazán talajképződési folyamatok, legfeljebb egy enyhe humuszfelhalmozódás és szerkezetképződés az

118