Salamin Pál: Vízrendezések 1. Síkvidéki vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)
3. Tervezés - A fajlagos vízhozam meghatározása
tett összefüggéssel, ha t < ^ , a (125) és a (107) egyenlettel számítsuk max értékét. m = 0,7 esetben ugyancsak a T = Z + t határhelyzetben: T = °,7,t • (1'°'7)--= 1,3125. ^=-=t +Z , T. (2 . 0,7 - 1) 6 (131) amely egyenletet _t-re megoldva kapjuk, hogy t = c + /r2 + 5,25 . Z 2 2,625 = 1,3 .Z (132) Minden olyan esetben, amikor t > 1,3. Z , a (127) egyszerüsitett összefüggéssel ha t < 1,3.T , a (125) és a (107) egyenlettel számitjuk q. értékét. X max Az előző gondolatmenettel és számitással arra a rendkívül fontos gyakorlati megállapitásra jutottunk, hogy a gyakorlati esetek igen nagy többségében értékét a (127) egyszerűsített összefüggéssel számíthatjuk. Végül a gyakorlati feldolgozás céljaira a 43. ábrán görbeseregben adjuk meg az i = 100-hoz és eltérő m, T és t értékekhez q értékét. — — — — a max A kerek m értékekhez közvetlenül leolvashatók a 43. ábráról _t és Z függvényében a q^ értékek. Nem kerek m értékek esetében interpolálással határozható meg a a ^ max Az igy összeállított görbesereg tehát lehetőséget ad, a növények tűrési idejének figyelembevételével, azon legnagyobb fajlagos vizhozamérték meghatározására, amelyre méretezve a felszínen nem tározódik a megengedett tűrési időnél hosszabb ideig víz. A mértékadó fajlagos vízhozam ismeretében meghatározható a vízgyűjtő terület mélyedéseit - a tűrési időn belül - elöntő vízmennyiség várható legnagyobb értéke is (a legnagyobb visszamaradt vagy tározódott vízmennyiség: V , 1000 m^). max / ----------Á brázoljuk a 40. ábrán a (31) egyenlet szerinti függvényt, az adott q^ értékkel meghatározott egyenest, valamint a T időtartamú esőzéshez és olvadáshoz tartozó összegyülekezési ábrát. A tározandó vízmennyiséget az egyes részábrákon a sürtin vonalkázott terület jelképezi, mert ez adja meg a felszínen jelentkező és a csatornában levezethető viz mennyiségének a különbségét, azaz a felszínen visszamaradó viz mennyiségét. Ez a viz- 193 -
