Salamin Pál: Vízrendezések 1. Síkvidéki vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)
3. Tervezés - A fajlagos vízhozam meghatározása
A P és az E számításánál figyelemmel kell lenni az elmúlt időkben még 1 IS teljesen lefolyásmentes rész-vizgyiijtőteröletekre is, amelyekről semmi viz sem folyhatott le, tehát az oda befolyt viz mind elszivárgóit vagy elpárolgott. A 36. ábrán feltüntetett és a tározás következtében jelentkező ellapulás időeltolódását mérő t^, időt a "történelmi" adatokból levezethető, elöntésben levő, legnagyobb vízmennyiséget jellemző V vagy T érték fela. max a max használásával állapíthatjuk meg. A t^ idő, az E lefolyó vízmennyiség, valamint az árhullámot jellemző paraméterek (d’, d", t = t^ - t^, q^) közti kapcsolatok ismeretében, az eszményi árhullám megrajzolható (36. ábra, 0. vonal). Meg kell emlékeznünk röviden arról a megállapításunkról is, hogy a levezető hálózat teljesítő képessége, a hálózat változatlan megtartása mellett is változó, az árhullám jellegének függvényében. A tapasztalatok szerint ugyanis a levezetőhálőzat- ban ténylegesen észlelt lefolyás csak viszonylag nagy vízmennyiség esetében érheti el a névleges kiépítéssel számithatót. A hortobágyi térség vízrendezésével kapcsolatos helyzetet a 37. ábrán mutatjuk be. Az ábrán levő görbék a csatornahálózat különböző névleges kiépítési fokait jellemzik (q = 20 lit/s.km^ - 50 lit/s.km^- ig), s igy a hálózat hatásfok-görbéinek is tekinthetők. Az ábra jól mutatja bármely kiépítési fok mellett, hogy csak nagy vízmennyiséget adó árhullám esetében (E^ szélsőségesen nagy) éri el a csatornahálózat valóságos vízszállítása (q^, 36. ábra) a névleges kiépítési fokát: (99) Vizsgáljuk meg a továbbiakban a leegyszerűsített tározásos vizsgálat egyik útját. A vizsgálat alapja a következő vizháztartási egyenlet: H = Eh+E+ETs+PT±T>- 180 37. ábra A hortobágyi térség lecsapoló hálózatának teljesítő képessége qi * (100)
