Salamin Pál: Vízrendezések 1. Síkvidéki vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)

3. Tervezés - A fajlagos vízhozam meghatározása

mennyiségek un. eszményi összeggörbéjét, az 1. vonal pedig a kialakult természetes tároződási folyamatnak megfelelően jelentkező lefolyó vízmennyiségek valóságos összeggörbéjét jelenti. A két összeggörbe közötti ordináta-különbségek - ahogy láttuk már - a tározódott vízmennyiséget

(V vagy T) jellemzik. Az 1. jelű görbe, mint az alsó, nagy keresztmetszetű, tehát észlelőállomással felszerelt csatornaszakasz (36. ábra, A szelvény) lefolyó vízmennyiségeinek összeggörbéje, " történelmi" adatokból gyakran meghatározható. Azokra az esetekre, amikor a történelmi adatok ezt nem tették lehetővé, akkor az ábrán feltüntetett d^ és d'j ordinátakülönb

ségek, t^ levonási idő, q csatomakiépitési fok, a csatornában levonuló

árhullám ábra szerinti mértékadó fajlagos hozama (q^ £ q) és E^ az

összes levonult vízmennyiség közötti közelitő kapcsolatok feltárásával sikerült Kienitz Gábornak először is a valóságos árhullámokat (1. jelű) előállítania. Ezeket a közelitő kapcsolatokat felhasználta azután az eszményi árhullámok (0. jelű) alakjának megállapításánál is. Az eszményi árhullám összes vízmennyiségét (E) annak a figyelembevételével határozta meg, hogy a tározás nélküli, szabad összegytilekezési helyzetben elmarad a felszíni tározók párolgási (P^) és szivárgási vesztesége:

E = E1+PT + ETs (98)- 179 36. ábra

s

Árhullámok rekonstrukciója