Salamin Pál: Vízrendezések 1. Síkvidéki vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)
3. Tervezés - A fajlagos vízhozam meghatározása
ségével ugyancsak a V -ről), az elöntés időtartamáról (t -ról) szólnak a cl ci feljegyzéseink, a közelítőleg meghatározott lefolyási értéksorok nagy mértékben javíthatók. A javitás feltétele még a csatornahálózat kiépítési fokának (q, l/s.km^) az ismerete. Ha adott pl. valamely esztendő vízrajzi feljegyzéseiből az elöntött terület legnagyobb értékének megfelelő visszamaradó viz térfogata (Va p0nt0S) akkor ezt az értéket összehasonlíthatjuk a számításból adódó, az elöntött területet jellemző koordinátával (V& közelítő^* a lc®t nem egYezik> akkor a valóságos helyzetet tükröző értéket az ábrába felrajzolva, a lefolyási értéksort jellemző összeggörbét ennek megfelelően feljebb vagy lejjebb húzhatjuk (35. ábra). Ezzel az eljárással a lefolyási tényező felvételében elkövetett hibát csökkentjük. 400 A vázolt javítási eljárásnak továbbfejlesztését jelenti Kienitz Gábor módszere, amely egyes árhullámok rekonstrukcióját teszi le - hetővé egész tározórendszerek vizsgálatánál. A továbbfejlesztésnek lényege, hogy mig a le - irt eljárásban a tározó (vagy a jelen esetnek megfelelően egész tározó rendszer) alatti levezető rendszerben a lefolyó vízmennyiséget állandónak tételeztük fel (q - q2> állandó), 35. ábra addig az uj módszer a A lefolyási sorok javítása természetes felszíni tározók (a felszíni elöntések) vizsgálatánál a lefolyást is mint árhullámok sorozatát fogja fel, továbbá a levezető rendszer teljesítőképességét az árhullám jellegének függvényében változónak tekinti. Lényegében ez azt jelenti, hogy a tározőrendszer csak mérsékli az árhullámok változási jellegzetességeit, de nem szünteti meg azokat. Vizsgáljuk meg először is a tározás nélküli és a tározásos helyzetben, a tervezett tározőrendszer alatt (36. ábra, B szelvény), a lefolyó vízmennyiségek összeggörbéit az uj módszer figyelembevételével. Az ábrán a 0 vonal a tározőrendszer nélküli helyzetre mutatja a levonuló viz- 178 -
