Salamin Pál: Vízrendezések 1. Síkvidéki vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)

3. Tervezés - A fajlagos vízhozam meghatározása

q = h . dx . v^ = /S.h^.dx,

r 2.J.Í

q =oC. i . y . dx .-1

2. J .t e +1

q = oC. i . dF.

2. 6 .t e -1

2.ó.t .. e +1

2.

(43/a)

(43/b)

Ez az utóbbi egyenlet csak a zárójelben levő tényezővel különbözik a szokásos q = oc.i.dF összefüggéstől. Ez a tényező különben folytonosan növekedő, sjíz egységhez közeledik, ha t_a oo -hez tart.

Ä T adott időtartamú e^ő esetében, a megismert feltételeknél, a vízhozam legnagyobb értékét a t = T-nél (43/b) éri el:

V

= ot. i . dF . ax

2. <f.T ' e -1

2.Ó.T e +1

(43/c)

(^)Vizsgáljuk a 2. esetet, tehát az eső befejeződése utáni lefolyási helyzetet. Ekkor a dt elemi idő során lefolyó viz mennyisége:

2

q . dt = h . dx . v^ . dt = ß. h . dx . dt = - y . dx . dh ,

ahol -dh avizlepelmélységének az elemi idő során bekövetkező csökkenése. Ez a differenciál egyenlet könnyen megoldható:

ß . h2 . dt = - y . dh,

dt = IL^dh ß. ti

es

t - T = — (—----ß ‘ Kh h-) ,

(44)

max

ahol ah a t = T-hez a (41) szerint tartozó érték. A (44) egyenletből h max -------- ■ —

a t függvényében kifejezhető:- 160 -