Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970)

II. Rész. Naplókivonatok és műszeres feljegyzések - 4. Körtvélyesi Pap István, Szikszó 1745–1779

•302 1768 — 1771 hat hét Máriásokon költt Puttona. Hordója 12. 13 for. s fellyebb is. a bornak is hordója hasonló áron. Az ősz engedelmesen tartott egész utolsó Novemberig, 5ra Xbr. [dec. 5.]: Nagy jelenség láttatott Napkeleten [északi fény ui.], Nagyszombaton is ész­lelték].” 1769. „Az 1769dik esztendő engedelmesen köszön bé, kevés hóval, fagygyal, úgy is végezte a Tél futását. A Tavasz is kívánatos napokkal kezdette futását, de Áprilisben hideg szelekre fagyos s deres étszakákra változott. Május többnyire változó hideg idővel, Júniusnak elei száraz meleg napokkal, közepe hideg szelekkel vége felé essővel, az egész Nyár pedig essővel s változó idővel múlt el. Ezen Nyáron üstökös Csillag láttatott. Az árviz Részeinket két Ízben is meg' futotta, iszappal bé öntötte, le kaszált füveinket el seprette, s nagyobb részint boglyáinkat is fel vette. Az élet minden féle temérdeken fel nőtt azért is idejében meg dűlvén nem adta meg a kereszt köblit. Sz. Mihály [szept. 29.] nap előtt már kevés dér látszott, Octobernek elein pedig 4ta sequenta [7] hideg szelek s havas essők támadtak azért is a szöllők meg nem érhetvén Savanyú borokat adtak. December kemény hideggel nagy hóval tartott szintén karácsonyig, ekkor meg­lágyulván az essővel többnyire a hó elment, végre ismét megkeményedett.” 1770. Az 1770dik esztendő bővséges hóval köszönt be. 18va Jan. Nagy jelenség láttatott az egész Nap Nyugottul észak felé Nap keletig [északi fény]. Junitárius hol kemény hideggel, hol mértékletes idővel folyt el. Nem külömben Februárius is, a hó mind ez ideig tartott. Hanem Martiusnak elein essővel ment el, az után is egész husvétig [hv. ápr. 15.] az essőzések meg nem szűntek melly miatt az szöllő munka és Tavasz vetés hátra maradt. Az Árvizek is ez ideig két Ízben borították el határunkat, egész Áprilisben állottak az essőzések meg nem szűnvén a vizeknek árjai is Semmit nem szüntenek úgyannyira hogy ez ideg is a vizek miatt Marháink Mezőre nem járhattak. Hasonló essőzések vol­tak, Májusban is, még pedig nagy zápor essők voltak, úgy hogy sok pintzék le szakadoztak. Sokakban a viz bele szakadt, sőt egész Szeptembernek feléig (ki- vévén a Caniculát mellyben jó aratásra és széna takarításra való idők voltak.) a gyakorta való essők miatt semmi dolog folytában nem mehetett. Az aratás közép szerint való volt nem külömben a szüret, csak hogy a Nyári ragya, Jég esső és a Szeptemberi nagy hőség még égetvén az itt körülöttünk való hegyeket igen savanyú boraink termettek, igen essős szüretünk volt, sőt az egész ősz az esztendőnek fogytáig essős és igen sáros volt.” 1771. 1771dik Esztendőnek eleje is hasonló lágy és sáros, hanem februáriusnak elején kez­dett az idő keményedni, melly keményedés is tartott tsak nem Húsvétig [hv. = márc. 31.], az Havak ugyan el olvadván Jósef nap [márc. 19.] tájon

Next

/
Thumbnails
Contents