Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701–1800-ig (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970)

I. Rész. A feljegyzések idősorrendben 1701–1800-ig

382 1791 jég, mely azonban károkat nem okozott. Az őszieket sok helyen már learatták, a zab és az árpa, valamint a kukorica oly remekül állanak, amilyent az ember csak elképzelhet. (N. C., jún. 25.) június 23. NAGYBECSKEREK. Emberemlékezet óta nem igen volt olyan bő aratás, mint amilyenben idén reménykedünk. A közben lehetséges esők, sőt jégeső sem árthatnak már annyira a vetésnek, úgyhogy az ne legyen várakozáson felüli. A szénatermés is megfelelő lesz. (E. B. júl. 1.) június 26, 29. BELATINC. (Zala m.) Medárd óta esős idő, majd 2 napig tartó hőség, 29-én hatalmas zivatar, s közel 3 órán át nagy eső. MARTYÁNCon a villám kétszer csapott a toronyba, s egy embert megölt; MURASZOMBATon egy házat gyújtott fel a villám. LIPPITCen egy házban négy személy sérült meg, egy meghalt, . . . (M. K., júl. 12.) június 28. DEBRECEN. Du. 5—6 között nagy zivatar, felhőszakadással, ,,hogy szintén térdig értek a’ vizek uttzáinkon.” A jég egyes szőlőkben igen nagy kárt tett s a termés tized része sem maradt meg. Nyolc villámcsapás volt, de csak egy okozott kárt, felgyújtva a mezei házacskát. (Hadi, IV : 55.) június. BUDA. Meglátszik a Dunán a sok heves zápor hatása, mert annyira meg­áradt, hogy ez évben aligha volt még ennél magasabb a vízállás. A dunai flottillát Belgrádba irányították. (E. B., jún. 24.) június. BÁNSÁG. Itt is páratlanul szép a termés. Még ott is termett ahol nem vetet­tek, ui. a múlt évben elszórt mag kelt ki. (N. C., jún. 1.) június. SOPRON. A mézharmat a szőlőkben ismét sok kárt tett. (Bruckner.) június. SÁROS M. Itt a tavaszi árvizek okoztak némi kárt. (E. B., jún. 21.) június. CSONGRÁD M. A jégeső kis kárt tett, mindamellett általában igen gazdag gyümölcstermésre van kilátás. (Ua.) július 19. KASSA. A búzakalász egy jó arasznyi. Az árpakalászok között kettős teljes kalászúak is vannak. (Hadi, V : 138.) július 27. KASSA. A gabona áráról jelenti, hogy egy köböl színbúza ára 20—30 máriás. Lehet kapni olcsóbban is, talán 4 máriásra is lemegy. . . annyira jó termés volt az idén. (E. B., aug. 11.) július 29. PEST. BUDA. Napok óta szokatlan melegek, s ércolvasztóan fullasztó. Zivatarokra enyhül az eddigi hőség. Heves mennydörgés rázkódtatta meg 29-én a déli órákban az égboltot, Budán két helyen is lecsapott a villám; a Várban és a Rácvárosban. Anyagi kárt nem okozott, de mindkét helyen egy-egy embert a villám szele ért. (Uo.) július 30. NAGYVÁRAD. Délután 4 órakor hatalmas zivatar dühöngött. A szom­szédos PÜSPÖKIben [Bihar-] egy villámsujtotta ház a lángok martaléka lett; a kisszámú és alkudozó arató miatt még lábonálló vetéseket leterítette. VÁRADON megteltek vízzel a terek és kertek, sok kár keletkezett, de az a leg- említésreméltóbb, hogy a püspökkert falát a megtelt vízgyűjtő medencéből kiáramló víz, jóllehet több láhnyi vastag fal volt ez, bedöntötte, és nagy széles­ségben megnyitotta. Érdekes azonban, hogy a vadgesztenyefák közül csak egyet döntött ki. A falon áthatolva a fal másik oldalán is hasonló kárt okozott, betört, ui. a veteményes kertbe. Egyes helyeken jégeső is volt. (I. h., aug. 9.) július. EPERJES, (júl. 9.) Itt nincs különösebb újság. Az aratás kitűnő, bor és minden egyéb van bőven. (I. h., júl. 15.) július. JÁSZSÁG. KUNSÁG. Most már más képet nyújt a Jászság mint a múlt évben, amikor csupaszon maradtak a rétek s az üres csűrökben csak kis halmok voltak. Ez idén alighogy kaszálni kezdettek, s aratták a vetéseket, bőséges terméshez jutottunk, még a szomszédos Kunságban is, ahol az elmúlt esztendő-

Next

/
Thumbnails
Contents