Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Tizennegyedik fejezet
Erre már igen keserű nyál futott össze a számban.- Majd megbékülök. Nagyon nekifohászkodott, míg végül kibökte:- Hajlok arra, fiam, hogy a Huszti János szavát tekintsem igaznak. Szinte hallottam ijedelmét nőni, növekedni a nagy csöndességben, tudtam, a legszívesebben fejem simogatná, mint kö- lyökkoromban, s hogy neki jobban fáj ezeket a szavakat kimondania, mint nekem megértenem...- Arról se tehetünk, öregszülém. Erre már szaporán szedte a levegőt, megszaporodott a beszéde is.- Csak azért, fiam, mivel én folyvást a rádiót hallgatom, te meg rá se hederítesz. Hogy az iskolában, esténként hogy s mint bolondítanak el benneteket, azt én nem tudhatom. Azt azonban mégis tudom: könnyebb ám egy gépbe belebeszélni, annak elsorolni, hogyan is lesz, mi a jövő útja, mint szemtől szembe a gyerekkortól fogva régi ismerősöknek. Miért okosítana föl benneteket a fiatal Török Dániel? Nem Kálóczi tanító úr ő, hogy hitele lenne a szavának... csupa ellenséget szerezne közöttetek is, a felsőbbségben is. Ilyet pedig egy Török Dániel soha nem vállal. Összeszorult a szívem mindjárt.- Nemcsak apja volt őnéki, öregszülém. Honnan tudná, kire fajzott? Van őneki anyja is...- Van. A Micóka. Erre már én nem tudtam mit válaszolni. Egyetlen pártfogó szó nem sok, de annyit se! Mert az az asszony se feleség, se anya... kirakati báb inkább, a hatvanas éveiben is gyermekésszel, gyerekszájjal... mindhalálig Micóka. És még haragudni sem lehet rá... ha a fia elviseli, ilyennek, amilyen... ő pedig elviseli szépen, ki hitte volna? Hogy a fiatal Török Dánéi...- No meg felesége is van - tette hozzá öregszülém óvatosan. Dühödt-fehéren, ellenségesen telepedett közénk a csönd, fojtogató volt, ijesztő, hatvanas villanyégő világította meg. Hát tudja! Észrevette az én eltévelyedésem, a reménytelen, szívet-lelket s a családomat is megkínzó vágyakozásomat! Hogy nem csupán Luca vétke az, hogy mi ennyi sok időre úgy eltávolodtunk egymástól... az enyém is. Tán leginkább az enyém. Mint vélekedhet róla? De ha ő fölneszeit rá, csak ő vette észre, 541
