Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Első fejezet
késői gyerek volt, se íze, se bűze. Mindig leleste valamelyikünk irkájáról a benti kisdolgozatot, számtant, nyelvtant, mikor mit. Csak a dölyfe volt nagy, de az óriási. Most az én fáim kedvéért fordulgatott hátra. A tanító úr megint az ablakdeszkát lyukasztotta a könyökével, s bámult kifele megszomorodottan, hát a Dániel bátorságra kapott:- Átrajzolod? - s dugta hátra az ő mesterművét. Sokat nem tudtam kezdeni véle, de javítgattam rajta egy kicsinyt. Igen siettem, merthogy én nem voltam tanítófiú hiába, s a magam fajtáján csípősebbre sikeredik a pálca suhintása is. Mikor már megkapta az övét, azt súgta a Dániel:- Hát az almáid? Azokkal mi lesz?- Elhagytam valahol a pirosat, de nem jut eszembe, hol.- Majd kapsz a tanító úrtól!- Elviselem.- Itt az enyém... de siess véle! Egészen odavoltam én attól, hogy a Török gyerek így megko- mázott engem. Besatíroztam gyorsan az előrajzolt karikákat, való igaz, hogy egészen almaformájúakká lettek, még a bajszukat is kedvem szottyant feketével meghagyni. Azóta se sikerült rajzom úgy. Gondoltam, mit nyújtózik előttem ez a tanítófiú, hogy készen van, miért nem fér a bőrébe? Még azt is bajba juttatja, aki segített neki. Az osztály fele még szorgalmasan dolgozgatott.- Mit kívánsz, Dani? - hallottam a tanító úr kedvetlen hangját.- Tanító úr! - ugrott fel a gyerek. - A Sebestyén Marci ellopta a piros ceruzámat! Azt gondoltam, álmodom. Itt a piros nálam, a tanító úr meg most már csak engem bámult, ahogy közeledett. Én már nem tudom, miket mondott, olyan sokat, olyan csúnyát. Már kint állottam a sarokban, amikor még mindig sorjázta. Apám arra tanított, hogy az urakkal soha ne ellenkezzem, de amikor hallottam, mi lesz a büntetésem, meg hogy a boltba még egyszer el nem küld, az olyan rosszul esett, úgy belém hasított a fájdalom, hogy kiáltozni kezdtem:- Hazudik! A Török Dániel a csaló! Ő hazudik! Erre következett a padra fektetés és a nádpálca, azután a tanító úr hazakergetett, mert ma már nem akar látni. No én se haza mentem, hanem a Dunára. Leültem a partra, 24
