Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Első fejezet

néztem, néztem a vizet, kis híján beléugrottam, hogy elemésszem magam. Ki hisz már énnekem? Csakhogy piszkos is, hideg is volt a víz, nem fűlött hozzá a fogam. S amikor már igen fáztam, csak fölkerekedtem, de nem haza, hanem öregszülémhez indultam.

Összecsapta a két kezét, amint meglátott, hogy ugyan engem meg mi lelt? Ríttam, s nem mondtam el neki mindjárt, de szép lassan kiszedte azután belőlem.

Mindjárt fülön fogott, vitt anyámhoz. Ő meg csak rám pillantott, s majd hova lett szegény! Pedig akkorra már öreganyám úgy-ahogy megnyugtatott, de édesanyám így is azonnal észrevette, hogy nagy baj van. Apámnak biztosan föl nem tűnt volna. Azért mondom én, hogy az ember a külső világot, az asszony meg az emberi szíveket ismeri jobban.

No, akkor édesanyám tiszta kötőt s fejkendőt dobott magára, a konyhaszekrény fiókjából elővette a piros ceruzám, amelyikkel az este a meglámpázott tojásokat jelölte, s indult a tanító úrhoz egyenest, az én ügyemet mindjárt rendbe tette szépen.

A Török Dániel pedig éppen a napokban kért tőlem valami apró szívességet - palántákat a melegágyból -, odaadtam. De még ma sem tudok úgy ránézni, hogy a szívem sajogni ne kezdjen, s a kezem ökölbe ne szoruljon. De egy Török Dánielért sem válók hörcsögemberré, ha minden ízem azt kívánná, akkor se! Éljen, s haljon meg békességben, soha nagyobb jólétben, mint most van. Mert ezzel nincs mit dicsekednie a szerencsétlennek.

De nem felejtem el, hogy neki köszönhetem legelső megaláztatásomat, normális ember az ilyet nem felejti. Sok tanulságot ugyan nem vonhat le belőle, hacsak azt nem, hogy az irigy kutyák ellen nincs mit tenni, s hogy a patkány akkor is bűzlik, ha emberbőrbe bújt. Akkortájt azonban nem voltam ilyen bölcs, nem értettem, hogy mi történt s miért. Évekig fizikai fájdalmat éreztem miatta, hideg, ellenséges szorongást a mellkasomban szívem vagy gyomorszájam tájékán, ami kiszárította a szám, a tarkómon pedig olyan nyomást okozott, hogy megszédültem tőle, holott továbbra is én maradtam a tanító úrék bevásárlója. Újra és újra ott álldogáltam a fűszerillatú boltban, ameddig csak húznom lehetett az időt. Én azután egy percből legalább kettőt varázsoltam, úgy mozogtam, akár az őszi légy, hanem már ez sem okozott olyan örömöt, mint megcsúfoltatá25