Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)
Harmadik fejezet
az életért, kenyérért, a létbiztonságért oda kell dobjon az ember mindent, ami fontos volna, ami szívét melengethetné. Ha én otthon erről beszélni merhetnék! Talán egyszer, később. Majd öregszülémmel, ha már eltitkolni végképp nem lehet. Majd. Akkor talán, amit ő mond, attól megnyugodhatok. Ismeri ő az emberi természetet, jobban, mint akárki. Megmondja ő, hogy miért búsuljak, miért ne, s miért kell szégyenkeznem. Míg a bokrosban bóklásztam, elharangozták a delet. Mennyi időn át morfondíroztam magamban? Hogy Potáék- nál mikorra fő meg a bab, az ugyan nem számít. Nincs dologidő, esznek, amikor összeverődnek, vagy amikorra elkészül az étel. Miért is szerettem én odajárni? Tán a fáintos pontosságukért? Nálunk még öregszülémnek is ebédre kondult a harang, hiába háromholdas, hiába özvegy már vagy tizenöt esztendeje! Ha magára maradt is, mit csinált? Édesanyám épp megszületett, ő nem bírt a földdel, odaadta felesbe, maga meg cselédkedett! Legfeljebb édesapám szégyenkezik miatta, pedig ő szinte pucér fenékkel ült belé nagyanyám birtokába! Egyedül van azóta is szegényke, öregebb, mint Pota anyja, mégis mindig ragyog nála minden. Nap mint nap nálunk dolgozik délutántól, mégis megfőz magának odahaza. A nagy háborgásban, no meg, mert öles léptekkel jártam a havas mezőben, ugyancsak megéheztem. Haza nem kívánkoztam, öregszülémhez indultam inkább. Ott ült a konyhaablak előtt, mákos haja, kék szeme, piros arca tisztán fénylett, mintha egymástól nyerték volna csillogásukat. Szürke, apró sötétkék mintás volt az öltözete, szoknyája, réklije, még a kötője is, ez körben rövid fodorra szedve. Éppen tűbe próbálta beléerőltetni a fehér cérnát, de sehogyan se bírt el vele.- Ej, de a Jóisten küldött, kisfiam! - örvendett, s nyújtotta felém a cérnát is, tűt is. Míg átvettem, alaposan körülnéztem nála. Olyan tiszta volt a konyhája, mintha időtlen idők óta nem főztek volna benne. Megkérdeztem, főzött-e hát? Már ugrott is, terített. Jó kis babérleveles, tejfölös krumplilevest, meg vagy négy-öt túrós buktát rakott elém fehér tányéron, piros kockás szalvétával takarva.- Mai ? - kérdeztem az ételre mutatva. 117
