Raffai Sarolta: Föld, ember, folyó (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983)

Harmadik fejezet

Az őszi munkákkal se nekem kellett törődnöm. Jött a krumpliszedés, kukoricatörés, a nagy káposztaszüret, a marharépa betakarítása. De igen jó volt, hogy itthon lehetett! Együtt vetettük el az őszit: búzát, árpát - én meg folyton szüreteltem még télen is - a sok dicséretet, hogy milyen gondos gazda voltam a nyáron nélküle.- Ember lettél, fiam - mondogatta sokszor. Pedig nem volt szokása ismételgetni, amit egyszer már kimondott, azért gyanakszom, sejtette ő már, hogy nem sokáig lesz közöttünk. Nemcsak elismerés volt az, hanem egyben biztatás a jövőre.

Katonaéletéről nem sokat beszélt. Kiképezték - ennyit mondott csak. Gyakoroltatták talán? Ha faggattam, félvállról felelt:- Ha itthon lehetek, még emlékezni se akarok arra! Kutyának való élet, érd be ennyivel!

Édesanyám megfiatalodott arcán az át-átvonuló szomorko- dás mégis arról árulkodott, hogy ővele sok mindenről beszélt, amiről velem nem. Hanem öregszülémet se kérdeztem, nem akartam apám háta mögött érdeklődni, a katonaélet felől erőszakkal többet tudni, mint amennyit jószántából elárult. Ha szerette volna, nem hallgat felőle ilyen mélyen.

Bár időközben megváltozott nálunk az élet, ami azelőtt nem gyereknek való volt, azt most egyszerre az én fülemnek szánták, főleg ami a gazdálkodást és a megélhetés gondjait illeti.

Téli estéken gyakran ültük körbe a vesszőkosarat, s morzsoltunk unalmunkat elűzni. Ilyenkor szó esett erről is, arról is... öregszülém ellátott bennünket frissen pirított tökmaggal, vagy aznap kisütött, sötétsárga, lakkosbarna tetejű sült tökkel - de finom is volt az! Ma már nehéz a gyomromnak, de akkor még a vasat is megettem volna.

Egy ilyen alkalommal édesapám hosszasan beszélt arról, amit életében megtapasztalt, mert szemfüles volt nagyon.- Látod-é, hogy a helyben vetett paprika micsoda termést hozott ?- Én igen - válaszoltam büszkén.- De megtermelni a kisebb gond. Hát ezt tudod-e?

Igen megbántódtam, lehajtottam a fejem, a kezem se dolgozott tovább a kukoricacsövön, éppen nehezen morzsolható, lófogú kukorica volt, máig se felejtettem el.- Ezt már nem - válaszoltam végül, mert ő csak várakozott.

101