Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
III. fejezet. Szocialista típusú vízgazdálkodási társulatok kialakulása és működése a Dráva völgyében
utasítása, mely a vízgazdálkodási társulatok által készített műszaki tervek szakmai felülbírálatának jogát a társulat elnökének hatáskörébe utalja. Ugyanakkor az OVH elnökének a Vízügyi Értesítő 1969. évi 26. számában közzétett 16.188/1969 sz. irányelve megállapítja, hogy a társulatok az elmúlt évek során megerősödtek, vezetésük szakmai színvonala fejlődött. Széles körben érvényesítik a társadalmi önigazgatást és ellenőrzést. A gazdaságirányítás új rendszerére vonatkozó jogszabályok alapján önállóságuk ismételt továbbfejlesztése érdekében úgy intézkedik, hegy a jövőben a társulatok szabályszerűen megtartott taggyűlésein hozott, és a jogszabályok és az alapszabály rendelkezéseinek megfelelő határozatok nem szorulnak a felügyeletet ellátó vízügyi igazgatóság utólagos jóváhagyására, hanem azok a meghozatalkor érvényessé válnak. A vízgazdálkodási társulatok fejlődésének harmadik szakasza rövidesen lezárul. A megtett úton az utolsó jelzőkövek a közeli jövőben napvilágot látó újabb, magas szintű jogi szabályozás, és talán a IV. ötéves népgazdasági terv társulati eredményei lehetnek. Hisszük, hogy a társulatok munkája a jövőben is növekvő biztonságot ad a mező- gazdasági termelés fejlesztéséhez, és ezáltal hozzájárul a dolgozó parasztság — ezen keresztül egész társadalmunk — életszínvonalának emelésében elért eredmények gyarapításához. A társulati munka pénzügyi fedezetei A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 19/1958 (II. 21.) számú rendelete, — mely az első társulati alapjogszabály, és a vízgazdálkodási társulatok alakításáról szóló 1957. évi 28. számú törvényerejű rendelet végrehajtásáról intézkedik, — a társulatok feladatkörébe utalja többek között: — az egy birtokhatáron túlterjedő, a vízügyi igazgatóságok kezelésébe nem tartozó vízilétesítmények, (vízfolyások, csatornák), továbbá — a lecsapoló csatornarendszerekbe torkolló kisebb lecsapoló csatornák és szívóárkok, különösen rét- és legelőlecsapolások célját szolgáló víziművek építését, felújítását, fenntartását, sőt, az ezeken való tényleges védekezés, a helyi vízkárelhárítás feladatait is. (A tényleges védekezés kötelezettségét később a 28/1963 [V. É. 13.] OVF sz. utasítás a társulati kezelésbe tartozó nyárigátakra korlátozta.) Fentiekből következik, hogy ebben az időszakban még a jogszabály sem tett különbséget a közérdekű és üzemi vízügyi feladatok között a társulatok feladatkörének meghatározása során. Ez kitűnik egyébként a vízügyi feladatok pénzügyi fedezetének biztosításáról szóló 1075/1957 (IX. 1.) Korm. számú határozat 1—3 szakaszaiból is. A rendelkezés a vízfolyásokat fontosságuk szerint három kategóriába sorolja. Az I. kategóriába tartoznak azok, melyeknek a 10%-os valószínűségű vízvezető (a 10 évenként átlagosan egyszer előforduló árvizet kiöntés nélkül levezető)képessége az 50 m'■'/ sec értéket meghaladja. A II. kategóriában vannak azok a medrek, amelyeknek említett vezetőképessége 3—50 m:i/sec érték közé esik. A III. kategóriába tartoznak a fentebb nem említett víziművek: vízfolyások, csatornák, a kisebb vízmosáskötések, a nyárigátak lecsapolócsatornák és szívóárkok. Az I. kategóriába sorolt művek rendezését az állam vállalja magára, és a vele kapcsolatos munkák végrehajtását, valamint megfelelő karbantartását a vízügyi igazgatóságok útján biztosítja. A II. kategóriájú művek rendezésének és fenntartásának feladatait a rendelet az állam és az érdekeltek közös ügyévé tette. A III. kategóriába tartozó létesítmények fejlesztésének és fenntartásának terheit az érdekeltekre hárította. A kormányhatározat szerint tehát a II. kategóriába sorolt művek fejlesztésének és 69
