Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
III. fejezet. Szocialista típusú vízgazdálkodási társulatok kialakulása és működése a Dráva völgyében
vés, mely újabb és újabb sikereket hoz. A Társulat részt vállal a falusi lakosság közműves vízellátásában is: megtervezi és kifogástalanul megépíti Zádor és Rózsafa községek törpevízművét. A vízműépítést azonban csak olyan átmeneti segítség- nyújtásnak tekinti, melyet addig biztosít, míg a területen működő szak-vállalatok az ilyen igények maradéktalan kielégítésére fel tudnak készülni. Ezt követően — alig egy év elteltével, 1972 végén — a vízmű-építő részlegét felszámolja. Hasonló sorsra jut — de már 1971 végén — a magasépítő részleg is, miután a Társulat saját feladatai már nem kívánják meg annak további fenntartását. A legfontosabb műhely- és raktár- épületek ugyanis elkészültek, a tervbe vett szolgálati lakásokat felépítették. A Társulat 1971-ben már 8 szolgálati lakással rendelkezik. Tovább folytatódik a kiöregedett gépek és gépi berendezések tervszerű kicserélése új, korszerűbb gépekre. Ebben az évben döntő fordulat következik be a csatorna-fenntartás gépesítése terén is. Négy CSATI—5000 típusú fenntartógépet vásárolnak, de egyidejűleg további 8 beszerzését irányozzák elő. Kiemelkedően nagy gondot fordítanak a dolgozók munkakörülményeinek javítására, a munkaerő vándorlás csökkentésére, a stabil törzsgárda kialakítására. A dolgozók saját erőből történő lakásépítésének támogatására évi 100 000,— Ft összeget irányoznak elő hosszabb távra. Ebből az összegből évente 5—7 fő részére biztosíthatnak 10—20 000,— Ft támogatást. Nagy súlyt helyeznek a szakmai továbbképzésre is. A belföldi és külföldi tanulmányutak szervezésén túl tovább növelik a tanulmányi ösztöndíjasok számát. A különböző felsőoktatási intézményekben, vízügyi szakközép- iskolában tanulók száma 9 fő, tanfolyamokon 23 fő képezi magát. A fizikai dolgozók számára lakókocsit vásárolnak, és tovább növelik a bérelt munkásszállások számát, korszerűsítik azok felszerelését, biztosítják a meleg ételek elkészítésének lehetőségét. Bevezetik a heti ötnapos munkarendet. Tovább bővítik a napi szállításban részesülők körét is. Ezt a feladatot mikrobuszokkal oldják meg. A vízépítőipari munkák színvonala, a kivitelezés minősége állja a versenyt a területen dolgozó, nagy múlttal rendelkező vállalatok bármelyikének munkájával, sőt, egyre több mezőgazdasági üzem ragaszkodik ahhoz, hogy komplex vízgazdálkodási feladatait kizárólagosan a Társulat oldja meg. A Társulat ugyanis felkészült a fizikai és kémiai talajvédelmi munkák, a talajcsövezés, a vízhasznosítás üzemi feladatainak megoldására is. 1971-ben először került sor talajcsövezésre 126 kh területen, melynek keretében 15 252 fm műanyag alagcsövet fektettek. Szintén először történt altalajlazítás és egyidejűleg meszezés is 529 kh-on. A Társulat 1971. évben 44 349 m/Ft termelési értéket hozott létre. Ebből: Közcélú vízrendezési művek fejlesztése víziművek fenntartása Megrendelők részére végzett vízrendezés talajvédelem műszaki tervezés vízgazdálkodási szaktanácsadás egyéb termelési tevékenység összesen: 12 642 m/Ft 2 738 m/Ft 24 083 m/Ft 813 m/Ft 1 494 m/Ft 268 m/Ft 2 311 m/Ft 44 349 m/Ft 1971-ben a legfontosabb közcélú vízrendezési munkák az alábbiak voltak: 65 000 m:i 87 000 m:i 13 300 m ‘ 1127 m/Ft 2138 m/Ft 1095 m/Ft Mattyi csatorna Darányi árok Korcsina átvágás 127