Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pontyfélék családja – Cyprinidae
gyón zajos. Néhány napos időközökkel ismétlődik meg a nászjáték, az esetek többségében háromszor (Drjagin 1939). Az ikra kikeléséhez 4—6 napra van szükség (Blrinkey 1966)*. Az ívási időtől eltekintve magányos életmódot folytat hínárfélékkel benőtt élőhelyén. Legfeljebb néhány példányból álló, alkalmi csapatokat alkot. Kevésbé húzódik be a mély vízbe, mint a dévérke- szeg. Teleléskor sem képez olyan nagy csapatokat mint rokona. Helyhez kötött életmódot folytat, nem vándorló természetű. Táplálkozása kevésbé ismert, mint a dévérke- szegé. Annyi bizonyos, hogy táplálékában még felnőtt korban is nagy szerep jut a moszatoknak és a növényi törmeléknek. Ennek ellenére a dévér- keszeg legfőbb táplálékkonkurensének tekinthetjük, mivel jelentős fogyasztója az árvaszúnyoglárváknak. Növekedését hazai vizeinkben ez idáig nem vizsgálták, a nemzetközi tapasztalatok alapján azonban elmondható, hogy egyike vizeink leglassúbb fejlődésű halfajainak. Rendkívül érdekesek Balon (1967a)* adatai egy félkilós, 16 éves példány fejlődéséről. Ezek szerint a szlovákiai karika keszegmatuzsálem testhossza egyes életéveinek a végén a következők szerint alakult: 48, 79, 100, 118, 138, 157, 172, 184, 192, 202, 208, 225, 231, 240, 246 és 260 mm. A DÉVÉRKESZEG Maximálisan 35 cm-es testhosszt és 1 kg-os testtömeget érhet el, a félkilós példányok azonban már ritkák. HASZNOSÍTÁS Mivel a felvett táplálékot kis hatékonysággal és emellett silány minőségű halhússá transzformálja, szerepét az adott vízterület halállományában gazdasági szempontból károsnak ítélhetjük. Ezt a tényt csak minimális mértékben enyhíti, hogy mint szapora, lassú növekedésű halfaj, gyakran szerepel a ragadozók, elsősorban a csuka táplálékában. Természetes vízi halászatunk zsákmányában a dévérkeszeg mellett jelentkezik, attól ritkán különböztetik meg. Tulajdonképpen nem is tudjuk megmondani, mekkora mennyiségű karika keszeget fognak ki évente vizeinkből. Horgászata lényegében a dévérkeszegével azonos, de még annál is inkább előnyben részesíti a tésztafélékkel csalizott horgot. Kevésbé óvatos, így könnyebben kapásra bírható. Száraz, rendkívül szálkás húsa még a fiatal dé- vérkeszegekkel sem veszi fel a versenyt, mivel pikkelyei nagyok, teste lapos, tisztításkor viszonylag nagyok a veszteségek, kevés a tényleges fogyasztásra alkalmas hús. Csak megfelelően irdalva, átsütve fogyasztható. Abramis brama L. Egyéb nevei: bárdkeszeg, dévér, dorozsmás keszeg, durda, fahegykeszeg, feketeszárnyú keszeg, keszege, lapátkeszeg, lapiska, laposka, lapos keszeg(I), lepényhal, platyica, platyika, pünkösdkeszeg, széles keszeg, szélhajtó keszeg, Szent György keszeg, tyiszága, vereskeszeg. (20. színes ábra) LEÍRÁS A dévérkeszeg magas testű hal, testhossza kb. 2,5- szöröse a legnagyobb testmagasságnak. Feje a testéhez viszonyítva kicsi, orra legömbölyített. Szája csúcsba nyíló, ormányszerűen kinyújtható. Homlokvonala enyhén ívelt, a nyakszirtnél egy jellegzetes törés figyelhető meg, majd a hátvonal meredeken emelkedik. Hátúszója magas, a jól fejlett farokúszó mélyen bemetszett. A hosszú farok alatti úszóban III kemény és 23—28 lágy (osztott) sugarat találunk, ami a kifejlett példányok fontos megkülönböztető bélyege a karika keszegtől. A dévérkeszeg testét viszonylag nagy, de a karika keszegénéi kisebb pikkelyek borítják. A függőleges pikkelysorok száma 50—57, a vízszinteseké az oldalvonal fölött 12—13, alatta pedig 6—7. Háta feketés. A test alapszíne fiatal korban világosezüst, később sötétebb. A vízterület jellegétől függően a felnőtt halakon aranyos árnyalat dominálhat. Az úszók fiatal korban áttetszőek, az idősebb példányoknál sötétszürkék. ELTERJEDÉS Európában majdnem mindenütt megtalálható, csak az Ibériai- és az Appennini-félszigetről hiányzik. Természetes elterjedésének keleti határát az Aral-tó vízrendszere képezte, de napjainkban — a telepítések eredményeként — már Szibériában, az Ob-folyó vízrendszerében is megtalálható. A Kasz- pi-tenger és az Aral-tó vízgyűjtő területén a halbiológusok egy alfaját különböztetik meg (Abramis brama orienlalis). A dunai alfaj (A. b. pavlovi) 6* 83
