Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pontyfélék családja – Cyprinidae
önállósága nem általánosan elfogadott. A Szovjetunió déli tengereiben is előfordul, de ívásra a tengeri forma is a folyókba vándorol. BIOLÓGIA A gyorsabb folyású patakok, kisebb folyók, illetve az erősen elmocsarasodott területek kivételével hazánk valamennyi vizében megtalálható. Környezeti igényei viszonylag szerények, jól alkalmazkodik az eutrofizálódó vizekhez. Alkalmazkodó képességének köszönheti, hogy a szennyeződő vizekben is jelentős állománya alakul ki, amely táplálékkonkurensévé válhat az esetleg telepített pontynak. Vizeinkben a dévérkeszeg 3—4 év alatt éri el ivarérettségét. ívása április végétől júniusig tart. A nász csapatosan történik a csendes, sekélyvizű öblökben. Az aljzat lehet elárasztott rét vagy algával bevont kövek. Általában többször megfigyelhető a szaporodási aktusok felerősödése, mivel az egyes ikrások két-három részletben érlelik be ivartermékeiket. Az ikrák száma általában 100—300 ezer. Az ikrák áttetszőek, enyhén sárgás árnyalatúak. Átmérőjük 1,2—1,6 mm, fejlődésük a környezeti viszonyoktól függően 3—6 nap alatt fejeződik be. A kikelő lárvák 4,2—5,3 mm nagyságúak, önálló táplálkozásukat 3—4 nap múlva, még a szikzacskó teljes felszívódása előtt megkezdik. A már szabadon úszó ivadék a fenék közelében tartózkodik a növényzettől mentes szakaszokon. Táplálékát zooplankton alkotja. Nyáron kisebb, majd ősztől nagyobb csapatokban él. Fiatal korban a még planktonevő állatok 36. ábra: A dévérkeszeg lárva- és ivadékfejlődése [Koblickaja 1981* nyomán] 1. 5,2 mm-es lárva; 2. 8,3 mm-es zsenge ivadék; 3. 11 mm-es ivadék; 4. 18,2 mm-es ivadék béltartalmában egyre nagyobb tömegben jelennek meg a bentosz szervezetek. Vizeink halgazdálkodásában fontosságát elsősorban annak köszönheti, hogy kifejlett korában első számú hasznosítója az állóvizek mélyebb részein termelődő iszaplakóknak, az árvaszúnyog-lárváknak és mint a hazai tapasztalatok mutatják, a kagylóknak. Jelentős szerepet játszanak a dévérkeszeg táplálékában a csővájóférgek is. Bíró (1985) szerint az 1982/83-as tenyész-szezo- nokban vizsgált 3 éves vagy annál idősebb balatoni dévérkeszegek tápcsatornatartalom analízise a következő képet mutatta. A tó ÉK-i medencéjében 163 db dévérkeszegnél talált 7513 táplálékformából 17,5%-ot Chironomi- dák, 27,9%-ot Cladocerák, 15,7%-át Ostracodák, 30,1%-át Copepodák, 5,5%-át Molluscák, 0,6%- át pedig Hydracarinák alkották. Ugyanakkor az eutrófabb jellegű DNy-i medencében 200 dévérkeszeg 21 745 táplálékszervezetének megoszlása a következő volt: 20,3% Chironomida, 47,8% Clado- cera, 3,9% Ostracoda, 27,3% Copepoda, 0,2% Mollusca, 0,1% Hydracarina. Biomasszájuk alapján mindkét területen az árvaszúnyog (Chironomi- da)-lárvák alkották a fő táplálékot. Hazánkban a dévérkeszeg növekedését legrészletesebben eddig a Balatonban vizsgálták. Bíró és Garádi (1974) az alábbi átlagadatokkal jellemezte a faj növekedését: Életévek Testhossz (cm) Tömeg (g) 1 8,1 7,8 2 13,0 37,2 3 16,7 85,3 4 20,8 176,5 5 24,1 287,2 6 26,6 398,3 7 29,3 548,5 Az idézett munka nyomán a 37. ábrán mutatjuk be a dévérkeszeg növekedését Európa különböző vizeiben. Az egy évtizeddel később elvégzett vizsgálatok (Bíró 1985) még a korábbinál is lassúbb növekedési ütemet mutattak ki, amit az idézett szerző az eutrofizáció előrehaladásával, az állománysűrűség növekedésével magyaráz. Egyéb vízterületeink dévérkeszeg-állományával kapcsolatban Pénzes (1968) végzett vizsgálatokat, aki a Balaton, a Velencei-tó, a Soroksári (Rác- kevei)-Dunaág és Körös-holtágak dévérkeszegeit hasonlította össze. Vizsgálatai során a kifogott dévérkeszegek életkor és testhossz szerinti összetételében jelentős eltéréseket tapasztalt. A nemzetközi szakirodalom 75 cm-es testhosszban és 9 kg-os tömegben jelöli meg a dévérkeszeg maximális méreteit. Annak ellenére, hogy a magyar horgászrekord 5460 g tömegű (Duna, 1981), 84