Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pontyfélék családja – Cyprinidae
telesen sor kerülhet egy későbbi, harmadik ívásra is. A legtöbb ikrát mindig az első nász adja. Az ikrából kikelt állas küsz lárvák az ívóhely kavicsai között húzódnak meg a szikzacskó teljes felszívódásáig. Az ivadék táplálékában eleinte a kerekesférgek, majd egyre inkább a nagyobb testű planktonrákok játsszák a döntő szerepet. A nagyobb példányok táplálék-összetételében kisebb arányban megjelennek a különböző bentosz szervezetek, mindenekelőtt az árvaszúnyog-lárvák. Ennek ellenére az állas küsz kifejlett korában is planktonevő fajnak tekinthető. Ritkasága miatt nálunk nincs semmilyen gazdasági jelentősége. A Szovjetunióban, ahol jelentős szerepet játszik a folyóvízi és víztározókon folytatott halászatban, évtizedek óta foglalkoznak ívóhelyének védelmével és mesterséges szaporításával. Jó eredményeket sikerült elérni tógazdasági polikultúrás (ponttyal és fehér busával kombinált) termelésével is (Gepeckij 1974). HASZNOSÍTÁS A KARIKA KESZEG Blicca bjoerkna L. Egyéb nevei: balin(!), balinkeszeg, bólén, bordély, büké, dobóka, dobókeszeg, ezüst(ös) balin, fehérhajas keszeg, gyöngyhal, jegeskeszeg, levélkeszeg, rügyő, rütyőke, tányérhal. (19. színes ábra) LEÍRÁS Teste magas, oldalról erősen lapított. Legnagyobb magassága 38,9—45,5%-a a testhossznak (Berin- key 1966)*. Egész testalkata nagyon hasonló a dé- vérkeszegéhez, csak a hátvonal töretlenebb ivében mutatkozik különbség. Kis fejéhez képest szemei nagyok. Homloka széles, orra lekerekített. Szája félig alsó állású. A kifejlett példányok a dévérke- szegtől legkönnyebben a farok alatti úszó felépítése alapján különböztethetők meg. A homorú szegélyű farok alatti úszót III kemény és 18—23 lágy (osztott) sugár alkotja. (Ivadékkorban csak a két sorban elhelyezkedő garatfogak nyújtanak biztos támpontot a dévérkeszeg, a lapos keszeg és a bagolykeszeg egysoros garatfogaival szemben.) Ugyancsak jellegzetes faji bélyeg, hogy az oldalvonal pikkelyeinek száma 44—48, a karika keszeg pikkelyei tehát lényegesen nagyobbak, mint a rokon fajoké. Háta sötétbarna, esetleg kékes árnyalatú. Testoldala általában a dévérkeszegénél élénkebb ezüstös csillogású. A páros úszók töve vörhenyes, a többi úszó szürke. ELTERJEDÉS Európában hiányzik a Földközi-tenger vízgyűjtő területéről, tehát mindhárom nagy, déli félszigetről. Az Alpoktól északi és keleti irányban találkozunk a karika keszeggel, egészen a Kaszpi-tengerbe ömlő folyókig. Franciaország északi részén megtaláljuk, de a Brit-szigeteken elterjedési területe rendkívül kicsi, Anglia Yorkshire és Suffolk közötti részére korlátozódik. Skandináviában, Svédországban és Finnország déli részén él, északabbra már nem. Szigetszerűen megtalálható Kis-Ázsia északnyugati részén. Egyetlen alfaját írták le (B. b. transcaucasia). BIOLÓGIA Hazánkban szinte minden állóvízben megtalálható. A tavakon, holtágakon és víztározókon kívül a lassú, növényzettel benőtt folyószakaszokon is nagyon gyakori. Az ivarérettséget 3—4 éves korban éri el. Május-júniusban nagy csapatokban keresi fel a növényzettel benőtt szélvizeket, s rakja le a dévérkeszegénél nagyobb (2 mm-es átmérőjű) ikráját. A nőstények termékenysége 20—100 000 db ikra között alakul. A karika keszeg ívása általában na35. ábra: A karika keszeg 5,5 mm-es zsenge ivadéka és 14,3 mm-es ivadéka [Koblickaja 1981* nyomán] 82
