Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pontyfélék családja – Cyprinidae
AZ ÁLLAS KÜSZ Chalcalburnus chalcoides mentő Ag. 34. ábra: Az állas kiisz (Chalcalburnus chalcoides mentő) [Müller 1983*nyomán] LEÍRÁS Az állas küsz áramvonalas, megnyúlt testű hal. A test első része oldalról lapított, a faroknyél inkább a hengereshez közelít. Feje a testhez viszonyítva kicsi. Szája aránylag nagy, felső állású, az alsó állkapocs valamelyest túlnyúlik a felsőn. Szemei nagyok. A hátúszó a fejtől igen távol helyezkedik el, III kemény és 8 lágy úszósugár alkotja. A farokúszó mélyen bemetszett. A hasúszó II kemény és 8—9 lágy úszósugárból, az alsóúszó III kemény és 14—16 lágy sugárból áll. Valamennyi küszfélénk közül az állas küsz testét borítják a legapróbb pikkelyek, számuk az oldalvonal mentén 60—68. Háta barnászöld, oldalai ezüstös csillogásúak, a has fehér szinű. A mell-, has- és a farok alatti úszó piszkossárga színű. A hát- és farokúszó jellegzetesen sötétszürke. ELTERJEDÉS Az állas küsz elterjedési területét a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tenger vízgyűjtője képezi. E területen több alfaját különböztetik meg a halbiológusok. A Ch. eh. mentő alfaj a Fekete- és az Azovi-tenger vízgyűjtőjének lakója. Jelentős állománya él a Duna-delta és a Vaskapu közötti szakaszon, illetve szigetszerűen ausztriai és bajorországi tavakban. A Vaskapu fölötti Duna-szakaszon és a nagy mellékfolyókban ritka. BIOLÓGIA Tengerekben, brakkvizű övezetekben és édesvizekben is él. A tengeri állomány is édesvizekben ívik, vándorló életmódot folytat. Rendkívül jól alkalmazkodik a legkülönbözőbb életkörülményekhez. Sajátos életmódot folytató állománnyal találkozunk a tengerekben, a nagy síkvidéki víztározókban és az alpesi tavakban. Csapatos, vándorló életmódot folytat. Hazánkban a szakirodalom minden nagyobb folyóvízből említi szórványos előfordulását, pontos képünk azonban nincs állományának nagyságáról, mivel megkülönböztetése a küsztől (Alburnus alburnus) eléggé nehéz. Valószínű, hogy határainkon belül is találhatók egymástól eltérő életmódot folytató törzsei, hiszen Vásárhelyi (1961)*, a Mályi és a Nyéki-tóból, tehát állóvizekből is jelezte előfordulását. Növekedését hazai vizekben még nem vizsgálták, de a külföldi adatok alapján feltételezhető, hogy a Dunában hároméves korára eléri a 15—18 cm-es testhosszat. Maximális nagyságát vizeinkben nem ismerjük. Bajorországi (tavi populációra vonatkozó) adatok szerint 35 cm-es testhosszt is elérhet. 3—4 éves korban ivarérett. Tavasszal a hímeken jellegzetes fehér nászkiütések jelennek meg, legnagyobb számban a fejen és a test felső felén. Az állas küszök ilyenkor csapatostul vonulnak megszokott ívóhelyükre. Az ivóhelyek a kisebb folyók parti sávjában helyezkednek el, ide vonulnak az egyébként állóvízben, például víztározókban élő példányok is. Ritkábban fordul elő, hogy a halak az állóvízben keressenek ívóhelyet. Az ívóhelyeken a víz sekély, legfeljebb 20—30 cm mély, az aljzat kavicsos. A rajban ívó állas küszök nászának ideje május-június, esetleg július eleje, tehát meglehetősen későn, felmelegedett vízben kerül sor a faj szaporodására. Egy-egy nőstény testnagyságtól függően 10—15 ezer szem ikrát érlel. Az ívás — a szovjet irodalom szerint — két részletben történik; 18—19 napos időközzel. Kivé6 81
