Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pontyfélék családja – Cyprinidae
Az ikra keléséhez 20 °C vízhőmérséklet esetén 3—4 napra van szükség. Bíró (1975) megfigyelései szerint a lerakott ikra jelentős része a Balatonban elpusztul a hullámzás által ráhordott üledéktől. Az ívási időszak elhúzódásának és az ívóhelyek változatosságának tulajdonítható, hogy számos közelebbi és távolabbi rokon pontyfélével kereszteződhet. A fiatal küszök is csapatostul keresik táplálékukat. A nyár vége felé jól megfigyelhető az egyes részívásokból származó apró küszök külön-külön csapata. Az ivadék táplálékát zooplankton és kisebb mennyiségben lebegő algák képezik. A nagyobb példányok fokozatosan áttérnek a rovarlárvák és a felszín felett repdeső, vízbe hulló rovarok fogyasztására. A fenékről nem vesznek fel táplálékot, így a rovarlárvák csak akkor esnek a küszök áldozatául, amikor átalakulásuk során a víz felszínére emelkednek. Természetesen a kifejlett küszök sem vetik meg a planktontáplálékot. A megfigyelések szerint ez különösen a téli időszakban játszik jelentős szerepet menüjükben. Az idősebb küszök halivadékot is fogyasztanak, elsősorban fajtársaikat. Hazánkban rendszeresen csak a Balatonban élő küszök növekedését vizsgálták (Entz 1949/50; Bíró 1975, 1980). A Fertő tó küszállományára vonatkozó régi adatok (1939) már csak történeti jelentőségűek. Bíró (1975) megállapítása szerint a Balatonban a küsz növekedése más európai vizekhez képest lassú. Az összehasonlítást a 33. ábrán mutatjuk be. Bíró (1980) egy későbbi munkájában részletesen vizsgálta az első két évjárat növekedését és kondícióját. A küsz élőhelyének jellegétől függően 15—20 cm-es testhosszt ér el. Ladiges és Vogt (1965)* szerint azonban a 25 cm-es nagyság képezi növekedése határát. A nagy tömegben és a vegetációs időszak jelentős részében változatos testméretben előforduló küszök fontos szerepet játszanak ragadozóhalaink táplálékában. Legfontosabb táplálékbázisát képezik a fogassüllőnek és a balinnak, de bőven fogyasztják őket a sügérek és domolykók is. Régebben állatok hizlalására is kifogták vizeinkből, ezzel azonban napjainkban már nem találkozunk. Húsminősége silány, szálkás, kevéssé ízletes. Éppen ezért emberi fogyasztásra leginkább pácolt vagy olajos formában kerül. A Szovjetunióban, Romániában és Lengyelországban jelentős meny- nyiségben halásszák konzervipari feldolgozásra. A küszből készült Ízletes halkonzervek ezekből az országokból jutnak el hazai üzleteinkbe is. Az 1950- es évek elején a Balatonból is nagy mennyiségű küszt szállítottak a konzerviparnak. A küsz horgászati jelentősége igen nagy. A legtöbb horgász gyermekkorában a küszözéssel, horgásznyelven szólva a „snecizéssel” kezdte ismerkedését e sporttal. A nagy nemzetközi halfogó versenyeken, ahol a cél minél nagyobb számú hal megfogása egy adott idő alatt, e hal rendszerint főszerepet játszik. Bár horogra tűzve nem kimondottan szívós, könnyű beszerezhetősége miatt a leggyakrabban használt csalihal. Érdekességként megemlithető, hogy pikkelyei különösen alkalmasak halezüst az Essence d’ Orient előállítására. Nikolszkij (1950)* szerint 4000 példány pikkelyköntösből kb. 100 g halezüst készíthető, amelyet műgyöngyök és karácsonyfadísz gyártásához lehet felhasználni. Az ammóniás lebontás után alkoholban konzervált guanint vékony rétegben belülről hordják fel a különböző üvegtárgyakra. HASZNOSÍTÁS A SUJTÁSOS KÜSZ Alburnoides bipunctatus Bloch Egyéb nevei: fecskefarkú, fűzfahal, füzike, habnyelő, halhuszár, keceg, sugárkeceg. (18. színes ábra) LEÍRÁS Teste a küsznél magasabb, zömökebb. ívelt hát- és hasvonala után a faroknyél alacsony. Feje közepes nagyságú, orra kerek, szája kicsiny, félig felső állású. A hasúszóktól az analis nyilásig húzódó hasélen hiányoznak a pikkelyek. A hát- és a farok alatti úszó magas. Farokúszója mélyen bemetszett. Pikkelyei közepes nagyságúak, számuk az oldalvonal mentén 44—51 között változik. A pikkelyek vékonyak, nem ülnek mélyen a bőrben, így köny- nyen lehullanak. Nevét sajátos oldalvonaláról kapta. A sujtásos küsz oldalvonala a has felé erősen ívelt lefutású. Az oldalvonal fölött és alatt feltűnő fekete pigmentsor látható. Háta kékes- vagy barnászöld színű. A test oldala ezüstös csillogásé. A test közepén egy 3—4 pik79
