Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pontyfélék családja – Cyprinidae
köntös alapján. Vásárhelyi (1961)* májusban figyelte meg a vaskos csabak ívását. Az ívásról egyébként is keveset tudunk, mindössze annyit, hogy a sodrásos szakaszokon, csapatosan rakja le ikráit. Egy-egy nőstény 4000—6000 ikrát érlel. Az ivadék növekedési ütemét sem ismerjük. A felnőtt vaskos csabak gerinctelen szervezeteket, főleg apró rákokat, csigákat és rovarlárvákat fogyaszt. Legfeljebb 20 cm-es testhosszúságot érhet el. HASZNOSÍTÁS Hazánkban rendkívüli ritkasága miatt semmilyen gazdasági jelentősége nincs. Határainkon kívül, ahol előfordulása gyakoribb, nagyobb testű ragadozók (galóca) táplálékában játszik bizonyos szerepet. Magyarországon védelem alatt áll, fogását törvény tiltja. A JÁSZ Leuciscus idus L. Egyéb nevei: jác, jászkeszeg, jaszkó, jászponty, jáz, ónkeszeg, ónos jász, őnkeszeg, (színváltozata:) arany(os) jász, arany orfa. (13. színes ábra) LEÍRÁS Oldalról lapított, viszonylag magas testű hal. Háta- és hasvonala íveltebb, mint a Leuciscus nem többi tagjáé. A hátvonal a kifejlett példányok nyakszirtjénél jellegzetesen megtörik. Szája kicsi, csúcsba nyíló. A farok alatti úszó szegélye enyhén homorú. Testét viszonylag apró pikkelyek borítják, ami a faj egyik jellegzetes megkülönböztető bélyege. Az oldalvonal pikkelyeinek száma 55— 63, lényegesen több, mint a közeli rokon fajoknál. Az oldalvonal fölött 8—9, alatta 4—5 pikkelysor található. Háta sötétszürke, zöldes árnyalattal. A testoldalak ezüstösek, de az ívás idején — állóvizekben gyakran egész évben — sárgásba hajlók. Úszói közül a páros úszók és a farok alatti úszó élénkvörös színűek, a háta- és a farokúszó sötétszürke alapszínű, vörhenyes árnyalattal. A gyakorlatilag csak mesterséges tenyésztésben előforduló xantorisztikus változat egész testének alapszíne narancssárga vagy vörös, a has felé világosodó; úszói élénk narancsvörösek. A testet szabálytalanul elszórt fekete foltok is díszíthetik. ELTERJEDÉS A Pireneusoktól és az Alpoktól északkeleti irányban húzódik a jász elterjedési területe. Franciaországban csak északkeleten találjuk meg. Északon egyedül Norvégia nagy részén nem ismert, megél viszont Svédországban és Finnországban. A Duna vízgyűjtő területén nagy számban él, de attól délre már nem. Keleten messze földön elterjedt a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tenger északi vízgyűjtő területén, Szibériában pedig egészen a Kolima-fo- lyóig. Az utóbbi időkben végrehajtott telepítések eredményeként néhány élőhelyen Angliában is megtalálható. Franciaország déli részén szigetszerű előfordulási területen él a L. i. stagnalis alfaj. BIOLÓGIA Elsősorban a síkvidéki folyókban él, patakokban és tavakban ritkábban alakul ki állománya. Kedvező életteret biztosítanak számára a bőséges vízutánpótlást kapó víztározók is. Ivarérettségét 3—5 éves korban éri el. Tavasszal az ivarérett jászok nagy csapatokba verődve keresik fel a folyók viszonylag lassú, homokos aljzatú szakaszait, ahol az időjárás alakulásától függően, április-júniusban, egy részletben rakják le ikrájukat. A testnagyságtól függően 40—120 ezer lehet az ikraszám. Az ivadék táplálékát hosszú ideig állati plankton és kisebb részben algák alkotják, majd fokozatosan kialakul a felnőtt jászokra jellemző mindenevő életmód. A kifejlett jászok táplálékát bentosz-szer- vezetek, szerves hulladékok, növényi részek és vízbe hulló rovarok, esetenként egészen apró halak képezik. A táplálkozás fő időszakában, nyáron csak kisebb csapatokat alkotnak, a legnagyobb példányok pedig általában magányosak. Ősszel ismét nagyobb rajokat alkotva húzódnak a mélyebb szakaszokon lévő telelőhelyekre, ahol táplálkozásuk a minimálisra csökken. Ezt az életrendet azonban napjainkban már némileg módosítják a télen is bőséges táplálékot kínáló szennyvíz befolyók. 70
