Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)

Pontyfélék családja – Cyprinidae

köntös alapján. Vásárhelyi (1961)* májusban fi­gyelte meg a vaskos csabak ívását. Az ívásról egyébként is keveset tudunk, mind­össze annyit, hogy a sodrásos szakaszokon, csapa­tosan rakja le ikráit. Egy-egy nőstény 4000—6000 ikrát érlel. Az ivadék növekedési ütemét sem is­merjük. A felnőtt vaskos csabak gerinctelen szervezete­ket, főleg apró rákokat, csigákat és rovarlárvákat fogyaszt. Legfeljebb 20 cm-es testhosszúságot ér­het el. HASZNOSÍTÁS Hazánkban rendkívüli ritkasága miatt semmilyen gazdasági jelentősége nincs. Határainkon kívül, ahol előfordulása gyakoribb, nagyobb testű raga­dozók (galóca) táplálékában játszik bizonyos sze­repet. Magyarországon védelem alatt áll, fogását tör­vény tiltja. A JÁSZ Leuciscus idus L. Egyéb nevei: jác, jászkeszeg, jaszkó, jászponty, jáz, ónkeszeg, ónos jász, őnkeszeg, (színváltozata:) arany(os) jász, arany orfa. (13. színes ábra) LEÍRÁS Oldalról lapított, viszonylag magas testű hal. Háta- és hasvonala íveltebb, mint a Leuciscus nem többi tagjáé. A hátvonal a kifejlett példányok nyakszirtjénél jellegzetesen megtörik. Szája kicsi, csúcsba nyíló. A farok alatti úszó szegélye enyhén homorú. Testét viszonylag apró pikkelyek borít­ják, ami a faj egyik jellegzetes megkülönböztető bélyege. Az oldalvonal pikkelyeinek száma 55— 63, lényegesen több, mint a közeli rokon fajoknál. Az oldalvonal fölött 8—9, alatta 4—5 pikkelysor található. Háta sötétszürke, zöldes árnyalattal. A testolda­lak ezüstösek, de az ívás idején — állóvizekben gyakran egész évben — sárgásba hajlók. Úszói kö­zül a páros úszók és a farok alatti úszó élénkvörös színűek, a háta- és a farokúszó sötétszürke alapszí­nű, vörhenyes árnyalattal. A gyakorlatilag csak mesterséges tenyésztésben előforduló xantorisztikus változat egész testének alapszíne narancssárga vagy vörös, a has felé vilá­gosodó; úszói élénk narancsvörösek. A testet sza­bálytalanul elszórt fekete foltok is díszíthetik. ELTERJEDÉS A Pireneusoktól és az Alpoktól északkeleti irány­ban húzódik a jász elterjedési területe. Franciaor­szágban csak északkeleten találjuk meg. Északon egyedül Norvégia nagy részén nem ismert, megél viszont Svédországban és Finnországban. A Duna vízgyűjtő területén nagy számban él, de attól délre már nem. Keleten messze földön elterjedt a Feke­te-, az Azovi- és a Kaszpi-tenger északi vízgyűjtő területén, Szibériában pedig egészen a Kolima-fo- lyóig. Az utóbbi időkben végrehajtott telepítések eredményeként néhány élőhelyen Angliában is megtalálható. Franciaország déli részén szigetszerű előfordulá­si területen él a L. i. stagnalis alfaj. BIOLÓGIA Elsősorban a síkvidéki folyókban él, patakokban és tavakban ritkábban alakul ki állománya. Kedve­ző életteret biztosítanak számára a bőséges víz­utánpótlást kapó víztározók is. Ivarérettségét 3—5 éves korban éri el. Tavasszal az ivarérett jászok nagy csapatokba verődve kere­sik fel a folyók viszonylag lassú, homokos aljzatú szakaszait, ahol az időjárás alakulásától függően, április-júniusban, egy részletben rakják le ikráju­kat. A testnagyságtól függően 40—120 ezer lehet az ikraszám. Az ivadék táplálékát hosszú ideig állati plankton és kisebb részben algák alkotják, majd fokozato­san kialakul a felnőtt jászokra jellemző mindenevő életmód. A kifejlett jászok táplálékát bentosz-szer- vezetek, szerves hulladékok, növényi részek és víz­be hulló rovarok, esetenként egészen apró halak képezik. A táplálkozás fő időszakában, nyáron csak kisebb csapatokat alkotnak, a legnagyobb példányok pedig általában magányosak. Ősszel is­mét nagyobb rajokat alkotva húzódnak a mélyebb szakaszokon lévő telelőhelyekre, ahol táplálkozá­suk a minimálisra csökken. Ezt az életrendet azon­ban napjainkban már némileg módosítják a télen is bőséges táplálékot kínáló szennyvíz befolyók. 70

Next

/
Thumbnails
Contents