Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pisztrángfélék családja – Salmonidae
Volga mellékvizeiben. Hazánkban a Drávából, az Ipolyból, a Szamosból, a Marosból és a Körösökből ismeretes, de csak ritkán téved a folyók alsó szakaszára, nem tekinthető vizeink állandó lakójának. A pénzes pér tipikus élőhelyét az oxigénben gazdag, tiszta vizű, nagyobb hegyipatakok képezik („pénzes pér szinttáj”), a pisztrángos patakoknak csak az alsó szakaszán fordul elő. Kivételesen tavakban is kialakul állománya, amelyet egyes halbiológusok Th. thymallus morpha lacustris néven különböztetnek meg (Balon 1967a)*. E forma, bár az év nagyobb részét állóvízben tölti, ívásra a befolyó patakokba vándorol. BIOLÓGIA A pénzes pér életmódjáról Gyurkó (1972)* a következő leírást adja. Tápláléka nagyon változatos: megeszi a rovarokat, apró rákokat, férgeket, csigákat, de kiugrik a víz fölött repkedő rovarok után is. Ahol nagyon elszaporodik, kárt tesz a pisztráng ikrában és az ivadékban. A hímek a második, a nőstények a harmadik évben ivarérettek. A szaporodás ideje március végétől május elejéig tart. Sekélyebb helyre, homokba vájt gödrökbe a nőstény 6000—7000 darab, 4 mm-es ikrát rak le. A lárvák 20—30 nap múlva bújnak ki az ikrából. Egyéves korukra 10—12 cm, kétéves korban 15—20 cm, 3 éves korukban 30 cm hosszúra nőnek meg, ekkor kb. 300—400 grammosak. Rövid életű halfaj, legfeljebb hat évet él. Maximális testhosszúságát a különböző irodalmi források 50 cm-nek, maximális tömegét 2,5—2,8 kg- nak jelölik meg. HASZNOSÍTÁS Nálunk nincs semmilyen gazdasági jelentősége. Külföldön fontos sporthal. Általában a pisztrángozáshoz hasonló, legyező horgászattal fogják. A horgászvizek fokozott népesítése érdekében több országban is foglalkoznak mesterséges szaporításával (Carmic, Morelet és Maisse 1985; Stein 1981). Berinkey, L., 1960. Icthyological notes. I. Vertebrata Hung. 2 (1); 11—18. Carmic, H., Morelet, B., Maisse, G., 1985. Observations sur la reproduction artificielle de Tömbre commun (Thymallus thymallus). Bull. Franc. Piscicult. 58:2— 16. Elek L., 1979. Pisztrángtenyésztés Ódörögdön. Halászat 25:164—166. Hensel, K., Holcik, J., 1983. On the identity of Hucho hucho and Hucho taimen (Pisces, Salmonidae). Folia Zool. (Brno) 32:67—83. Holcik, J., Hensel, K., Nieslanik, J., Skácel, S., 1984. Hlavátka Hucho hucho (Linnaeus, 1758). VEDA, Bratislava, 307 pp. Jászfalusi L., 1946. Az ésszerű halászat irányelvei a Kárpát-medence pisztrángos folyóvizeiben. Állattani Közi. 43:18—34. Klupp, R., 1977. Farbvarianten bei der Regenbogenforelle (Salmo gairdneri). Verwendungsmöglichkeiten in der Fischerei. Der Fischwirt 27:56—57. Leitritz, E., 1969. Die Praxis der Forellenzucht. Verlag Paul Parey, Hamburg und Berlin. Leitritz, E., Lewis, R. C., 1976. Trout and salmon culture. State of California, Dep. of Fish and Game, Fish Bull. No. 164., 197 pp. Prawochenski, R., Kolder, W., 1968. Synopsis of biological data on Hucho hucho (Linnaeus, 1756). FAO, Fish. Synops. 22. (Suppl. 1.), 25 pp. Resetnyikov, Ju. Sz., 1980. Ekologija i szisztematika szi- goviih riib. Izd. Nauka, Moszkva, 263 pp. Steffens, W., 1971. Produktion von Regenbogenforellen in Netzkäfigen. Z. Binnenfischerei DDR 18:131 — 136. Stein, H., 1981. Die künstliche Vermehrung der Äsche (Thymallus thymallus L.). Der Fischwirt 31:61—62. Svärdson, G., 1952. The Coregonid Problem. VI. Pale- artic species and their intergrades. Rep. Inst. Freshwater Res., Drottningholm 38:267—356. Thuránszky Z., 1971. Pisztrángos patakjaink népesítése. Halászat 17:143. Till J., 1973. Jövevény maréna fajok a Duna magyarországi szakaszából. Búvár 38:162—165. Vásárhelyi, L, 1940. Trutta ungeri n. sp. eine neue Forellenart in der ungarischen Fauna. Zool. Anz. 132. Vásárhelyi L, 1963. Pisztrángtenyésztés. Országos Erdészeti Főigazgatóság, Budapest, 58 pp. + XII melléklet. Vladykov, V. D., 1963. A review of Salmonid genera and their broad geographical distribution. Trans. Roy. Soc. Canada 4 (1); 459—504. IRODALOM 46
