Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)

Pisztrángfélék családja – Salmonidae

Rinkey 1960). Till (1973) további négy példányról számolt be, amelyek Esztergom fölött a Körtvélye- si Duna-ágban és Neszmélynél a Dunából kerültek a halászok zsákmányába. Egy-egy Szlovákiából le­sodródott vagy levándorolt nagy mar énára a jövő­ben is számíthatunk a Budapest fölötti Duna-sza- kaszon. BIOLÓGIA Általában a nagyobb, mély vizű tavak lakója, is­meretesek azonban folyóvízi, folyami-tavi vándor­ló és félsós vizű tengeröblökben élő, de ívásra édes­vízbe vándorló állományok is. A nagy maréna ívási ideje november-december, amikor a tavak homo­kos részein rakja le 20—70 ezer db apró ikráját. A lárvák mintegy 5—6 hónap múlva kelnek ki. A sűrű kopoltyúfésűvel rendelkező formák („ne­mes marénák”) nyíltvízi planktonevők, más for­mák a fenékzónában élnek, és bentosz szervezete­ket fogyasztanak. Az egyes formák növekedési üteme vízterületenként rendkívül eltérő, általános­ságban nem jellemezhető. A maximális testtömeg 3—6 kg, 60—80 cm-es testhosszúság mellett. HASZNOSÍTÁS A Szovjetunióban, Lengyelországban és a skandi­náv országokban a nagy maréna gazdasági szem­pontból rendkívül jelentős halfaj. Éppen ezért, ezekben az országokban nagy erőfeszítéseket tesz­nek a természetes vízi állomány fejlesztésére. Ikráit mesterségesen termékenyítik, keltetik; az ivadékot halastavakban vagy úszó hálóketrecekben nevelik a biztonságos kihelyezéshez szükséges méret eléré­séig. Magyarországon ritkasága miatt semmmilyen gazdasági jelentősége nincs. A TÖRPE MARÉNA Coregonus albula L. Egyéb neve: 18. ábra: A törpe maréna (Coregonus albula) [Müller 1983* nyomán] LEÍRÁS Teste megnyúlt, oldalról erősen lapított. Feje kicsi, szája felső állású. Zsírúszója a farokúszóhoz közel helyezkedik el. A hátúszót III—IV kemény és 8—10 lágy sugár, a farok alatti úszót III—IV ke­mény és 10—13 lágy sugár alkotja. Pikkelyei na­gyok, számuk az oldalvonal mentén 70—91. A vi­szonylag hosszú kopoltyútüskék száma 36—52 kö­zött változik. Háta sötétzöld vagy zöldeskék, olda­lai ezüstös csillogásúak, úszói szürkék. ELTERJEDÉS A hideg, észak-európai vizek lakója. Természetes elterjedési területét a Brit-szigetek és a Balti-tenger melléke képezi, egészen a Volga vízgyűjtőjének fel­ső részén található tavakig. Szigetszerűen Bajoror­szágban és Svájcban is megtalálható. Elterjedési területének határa telepítések eredményeként dé­lebbre tolódott, mindenekelőtt Lengyelországban és Szovjetunióban. Szlovákiában több vízben is próbálkoztak megtelepítésével és az Oravai-víztáro- zóban önfenntartó állománya is kialakult. Magyar- országon az 50-es évek végén több kísérlet történt megtelepítésére a Balatonban (!) és néhány kisebb vizünkben. A megalapozatlan honosítási munka eredménytelen volt. 1972. november-decemberben 4 példányt fogtak ki a Duna Esztergom-Szob kö­zötti szakaszán (Till 1973), amelyek feltehetően va­lamelyik szlovákiai vízből vándoroltak le. 44

Next

/
Thumbnails
Contents