Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pisztrángfélék családja – Salmonidae
séhez szükséges ivadék előállítása. Ennek alapvető oka, hogy a mesterséges takarmányféleségeket nem veszi fel, így felnevelése csak élő hallal etetve lehetséges. A galóca egyébként egyike Európa legjobb sporthalainak. Fogása a lazacéhoz hasonló élményt nyújt, azzal az előnnyel, hogy e halfaj szinte egész éven át horogra kapható. Más kérdés, hogy fogását általában mindenütt szabályozzák. Egyedül az ívási időszakban nem táplálkozik. A legjobb eredményeket a horgászok késő ősszel érik el. Fogási módja a legyezés és a villantózás. A nagyobb példányok erőteljesen védekeznek, így megfelelő erősségű felszerelésre van szükség. Nálunk védelem alatt áll, fogását természetvédelmi jogszabály tiltja. A NAGY MARÉNA Coregonus lavaretus L. 17. ábra: A nagy maréna (Coregonus lavaretus) [Müller 1983* nyomán] LEÍRÁS Külső megjelenése rendkívül hasonló a pontyfélékhez, de a hát- és farokúszó között elhelyezkedő zsírúszó jelzi, hogy a pisztrángfélék családjába tartozó halfajról van szó. Teste nem annyira áramvonalas, mint általában a pisztrángféléké: oldalról erősen lapított. Feje kicsi, szája alsó állású, a felső ajak hosszabb az alsónál. A szájüregben nincsenek fogak. Testét viszonylag könnyen leváló pikkelyek borítják, számuk az oldalvonal mentén 80—110. HolCik és FIensel (1972)* csehszlovákiai adatai szerint a rendszertani szempontból jellegzetes úszók felépítése a következő: hátúszó: II—IV kemény és 9—11 lágy sugár; farok alatti úszó: III—IV kemény és 10—12 lágy sugár. A kopoltyú- tüskék száma 23—37. A nagy maréna színezete is a pontyfélékére emlékeztető. A hát általában szürkéskék, a testoldal és a has erősen ezüstös csillogású. Az úszók világosszürkék. A nagy maréna és általában a marénafélék (Co- regoninae alcsalád) morfológiai bélyegei rendkívül változékonyak, szinte vizterületenként eltérőek, nehéz feladat elé állítják a rendszertannal foglalkozókat (Svárdson 1952; Resetnyikov 1980). Becslések szerint a teljes előfordulási területen mintegy 300 lokális forma különböztethető meg a morfológiai és biológiai jellemzők alapján. ELTERJEDÉS A nagy maréna általánosan elterjedt halfaj Eurázsia északi részén, a Brit-szigetektől egészen a Bering-szorosig. Legdélibb természetes előfordulási területét az Alpok néhány hidegvizű tava képezi. A századforduló táján betelepítették Csehországba, és jelenleg is foglalkoznak tógazdasági nevelésével, víztározókba történő kihelyezésével Csehszlovákia különböző részein. Románia területén néhány erdélyi és észak-moldáviai vízben foglalkoznak a Szovjetunióból importált állomány honosításával. Hazánkban 1955-ben történt eredménytelen kísérlet a nagy maréna megtelepítésére a környezeti igényeinek egyáltalán nem megfelelő Balatonba. Vizeinkből véletlenszerűen előkerülő, állandó faunaelemnek nem tekinthető halfaj. Magyarország területéről a bizonyító példányt — amelyet a Természettudományi Múzeum Állattárában őriznek — 1960-ban Vácnál fogták ki a Dunából (Be43
