Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pisztrángfélék családja – Salmonidae
tartásának egyedüli célja a természetes vizek népesítő anyagának előállítása. Ilyen céllal folyik — kis mennyiségben — termelése hazánk két kisebb pisztrángos gazdaságában (Lillafüred, Szilvásvárad) is. E gazdaságok a jelenleginél nagyobb ivadékigényt is képesek volnának kielégíteni, ha hegyipatakjaink hasznosítására nagyobb figyelmet fordítanánk. Sajnos, jelenleg csak hegyipatakjaink kis hányadában élnek pisztrángok, sokkal kevesebb vízben, mint amennyi arra alkalmas volna. Sok vízből az ember pusztította ki, másutt nincsenek meg szaporodási feltételei, ezért az állomány fenntartásához folyamatos telepítésekre volna szükség (Jászfalusi 1946; Thuránszky 1971). Mindehhez hozzá kell még azt is tenni, hogy a sebes pisztráng az ember segítsége nélkül manapság már nem képes arra, hogy újra benépesítse a vizeket. A folyamszabályozások és a vízszennyezések nemcsak a pisztrángos vizek közvetlen tönkretételében felelősek, de a természetes vándorlás lehetőségét is megszüntették. A szakirodalomban számos feljegyzést találunk Dunában, Tiszában, Balatonban fogott sebes pisztrángokról. A nagyobb árvizek a hegyvidékről sok pisztrángot sodornak le. Ezeknek a halaknak régebben több esélyük volt arra, hogy erőre kapva ismét a patakokba vonuljanak, biztosítva a faj természetes terjedését, állományának megújulását. (Meg kell azonban jegyezni, hogy a fentiek elsősorban a dél-európai és A SZIVÁRVÁNYOS PISZTRÁNG kárpát-medencei viszonyokra érvényesek. Másutt a pisztrángállományok kialakulásában sokkal inkább a felvándorló tengeri pisztrángok játszanak szerepet.) Fejlődő jóléti erdőgazdálkodásunk minden korábbinál kedvezőbb feltételeket teremtett a hegyipatakok „rehabilitálására”, haltermelésünk e tartalékának feltárására. Csekély műszaki beavatkozással (pl. zubogok kialakításával) növelhető e vizek haltartó képessége, a többi már szervezési kérdés. Meg kell oldani a pisztrángivadékra veszélyes, a felnőtt példányok számára pedig táplálékkonkurenciát jelentő halfajok (pl. domolykó) állományának gyérítését. További feladat az ivadék szakszerű kihelyezése és az állomány őrzése. (Egyetlen halfaj állományát sem tudják a halorzók olyan tökéletesen kiirtani mint éppen a pisztrángét.) A pisztrángos patakok kitermelésének leggazdaságosabb módja a horgászat. Erre alkalmassá teszi, hogy kiváló sporthal, világviszonylatban a lazac mellett a horgászat legbecsesebb tárgya. Óvatos, nehezen megközelíthető hal, a horgon jól védekezik. Fogásának leginkább sportszerű módja a legyező horgászat, külföldön a pisztrángos vizekben általában tilos is más módszer alkalmazása. Húsa rendkívül ízletes, kevés szálkát tartalmaz. Közepes zsírtartalma következtében a hagyományos elkészítési módok mellett füstölésre is kiválóan alkalmas. Salmo gairdneri Richardson Egyéb nevei: amerikai pisztráng, kaliforniai pisztráng. (4. színes ábra) LEÍRÁS A szivárványos pisztráng testalkata jól tükrözi a vándorló életmódot, hasonló a sebes pisztrángéhoz. Eltérést jelent, hogy a szivárványos pisztráng teste oldalról kissé lapított, tehát kevésbé hengeres, és feje a testhez viszonyítva kisebb. A szájban található fogak gyengébbek, mint a sebes pisztrángnál. Úszói közül különösen a hát- és farokúszó fejlett. Háta sötétszürke, oldala csillogó kékesszürke, hasa fehér. Testének közepén egy szivárványosan irizáló sáv húzódik, amely különösen az ívási időszakban válik rikítóvá. (Az ívás idején más elváltozások is szembetűnőek, így pl. a hímek kampósze- rűen fölfelé hajló alsó állkapcsa.) A sebes pisztrángtól eltérően a testét borító pettyek kisebbek, és mind barnák vagy feketék. Pettyek találhatók a páratlan úszókon, köztük a farokúszón is. Ez az utóbbi bélyeg igen könnyen megkülönböztethetővé teszi egymástól a két pisztrángfajt a legváltozatosabb környezetben is. A szivárványos pisztrángra is vonatkozik, hogy színezetével élőhelyéhez nagyon jól alkalmazkodik. Elsősorban ennek tulajdonítható, hogy számos színváltozatát új halfajként írták le. Mint részben háziasított állatfajnak, számos mesterséges környezetben rögzített mutánsa ismeretes. Az utóbbi években terjedőben vannak különleges színváltozatai. Ilyen az albínó pisztráng, melynek testszíne fehéres vagy világossárga szemei pirosak. Az ún. aranypisztrángnak két genetikailag különálló vonala ismeretes. Az egyik esetében a halak színe kevésbé élénk sárga, a szemek szabályosan pigmentáltak. A másik vonal a dekoratívabb, az abba tartozó pisztrángok élénk arany37
