Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Pisztrángfélék családja – Salmonidae
PISZTRANGFELEK CSALADJA Salmonidae Közepes és nagy termetű halak, amelyek általánosan elterjedtek az északi félteke mérsékelt égövi és részben hideg égövi vizeiben is. Nagy gazdasági értékük következtében több fajukat is sikeresen megtelepítették a déli félteke vizeiben (Dél-Afrika, Dél- Amerika, Ausztrália, Új-Zéland). Trópusi országokban a hegyvidéki vizekben folyik eredményesen honosításuk. Testük áramvonalas, apró cikloid pikkelyekkel borított. A hátúszó és a farokúszó között valamennyi fajnál zsírúszó található. Apróállat-evők vagy kifejezetten ragadozó halak, csak a marénák (Coregoninae) alcsaládjában ismeretesek egész életükön át zooplanktont fogyasztó fajok. A fajok egy része anadrom vándorló: a tengerekből ívásra édesvízbe vonul. Más fajok anadrom vándorló és állandóan édesvízben élő formákat is alkotnak, az utóbbiak ívási vándorlása rövidebb. Egész előfordulási területükön gazdasági szempontból az egyik legfontosabb halcsaládot alkották már az emberiség történetének legkorábbi időszakaiban is. Az ívási vándorlás évente rendszeresen biztosította az ember számára a bőséges könnyen megszerezhető zsákmányt. Fel is vetődött már évszázadokkal ezelőtt e fajok állományának és tervszerű gyarapítása. E törekvés egyenes következményének tekinthetjük, hogy napjainkban a világ intenzív haltermelési rendszereiben — mind édesvízben, mind tengervízben — a pisztrángfélék képviselői a legáltalánosabban elterjedt fajok. Annak ellenére így van ez, hogy az intenzív rendszerekben nagy mennyiségű, értékes állati fehérjét kell felhasználni takarmányozásukra. Mivel hidegvízi halak, intenzív üzemi körülmények közt energiaráfordítás nélkül biztosíthatók számukra olyan hő- mérsékleti viszonyok, amelyek egész éven át lehetővé teszik közel egyenletes fejlődésüket. Gazdasági sikerükben kiváló húsminőségüknek, szálkamentességüknek is nagy része van. E halakról rendelkezik a tudomány és a halászati gyakorlat a legalaposabb, leggazdagabb ismeret- anyaggal. Mivel élettani tulajdonságaik viszonylag jól ismertek, a család egyes képviselőit széles körben használják laboratóriumi tesztállatként. A horgászsport szempontjából világszerte nagy jelentőségük van. Ez irányú hasznosításuk Észak- Amerikában és Nyugat-Európában virágzó üzletággá fejlődött. Az akvarisztika képezi a halak hasznosításának egyedüli jelentős olyan területét, ahol nem jutottak szerephez a pisztrángfélék. Éghajlati és földrajzi adottságaink miatt hazánk vizeiben a pisztrángfélék szerepe általában nem jelentős. Nagyüzemi termelésük csak az elmúlt évtizedben lendült fel hazánkban (Elek 1979). E tevékenység jövőjének kulcskérdése az, hogy milyen mértékben sikerül hazai nyersanyagokat felhasználni a takarmányozásban. A FAJOK MEGHATÁROZÁSA 1. — A pikkelyek aprók, számuk az oldalvonal mentén legalább 115; a száj nagy, szöglete a szem középvonalán túl van ................... 2 — A pikkelyek nagyok, számuk az oldalvonal mentén legfeljebb 110; a száj kicsi, szöglete nem ér túl a szem közepén át húzott függőleges vonalon ......................................... 3 2 . — A testen csak az alapszínnél világosabb foltok vannak. Az oldalvonal pikkelyeinek száma 160—230. A mell- és hasúszók, valamint a farok alatti úszó első szegélye fehér: pataki szajbling (Salvelinus fontinalis) ....... ......................................................40. oldal — A test mintázatát félhold vagy x-alakú fekete foltok alkotják. Az oldalvonal pikkelyeinek száma 180—200. A mell- és hasúszók, valamint a farok alatti úszó nem fehéren szegélyezett: galóca (Hucho hucho) .................41. oldal — A testen barna és fekete foltok, amelyeket világos gyűrű sohasem övez. A farokúszó sötét foltokkal tarkított. Az oldalvonal pikkelyeinek száma 120—150: szivárványos pisztráng (Salmo gairdneri) ...................................................... 37. oldal 34
