Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Tokfélék családja – Acipenseridae
nem ismeretesek. ívása tavasztól egészen a nyár végéig elhúzódik. Az ivadék a vízfelszín közelében, gyorsan sodródik a tenger felé, legfeljebb 2—3 hónapig tartózkodik édesvízben. Tápláléka, a többi tokféléhez hasonló összetételű, egyes vízterületeken az árvaszúnyoglárvák, másutt a fenéken élő apró gébfélék játszanak domináns szerepet étrendjében. A szakirodalom szerint maximálisan 220 cm-es testhosszt és 68 kg-os tömeget érhet el. Amikor még előfordult a Duna magyarországi szakaszán, akkor is ritka volt. Elvétve egy-egy példány a többi nagyobb folyónkból is előkerült. Az Al-Dunán az utóbbi években csökkent halászati jelentősége. Nagyobb mennyiségben már csak a szovjet szakaszon, illetve a torkolat közelében, a Fekete-tengerben fogják. HASZNOSÍTÁS A KECSEGE Acipenser ruthenus L. Egyéb nevei: kecsegetok, kecsige, kecsöge, köcsög(e), (vizával alkotott hibridje:) vicsege. (2. színes ábra) LEÍRÁS Áramvonalas, kecses testalakja alapján méltán nevezhetjük vizeink legmutatósabb halának. Feje megnyúlt, ormányban végződik. Az ormány hosz- sza nagy egyedi változékonyságot mutat. Alatta helyezkedik el a közepes nagyságú száj, amely a fenékről való táplálékfelvételhez alkalmazkodott. Alsó ajka középen megszakított, amely alapján jól megkülönböztethető a sima toktól (Acipenser nu- diventris). A többi tokfélétől is a száj alakjában és a bajuszszálak elhelyezkedésében tér el. A kecsege négy rojtozott bajuszszála viszonylag hosszú, lesimítva eléri a felső ajkat. Szeme nagyon kicsi, úgy tűnik, tájékozódásában nem játszik jelentős szerepet. Mellúszója nagy és erős, a hátúszó a farokhoz közel, a farok alatti úszó fölött helyezkedik el. Hátán nagy vértekből álló sort találunk (12—17 hátvért). Testének mindkét oldalán láthatunk egy- egy kisebb vértekből álló oldalsó és egy-egy hasi vértsort. A vértek száma az előbbiekben 57—71, az utóbbiakban 12—18. A kecsege testének nagyobb része sötétbarna, esetleg zöldes árnyalattal. A has sárga színű. Sötét alapszínétől jól elütnek a világosszürke vértek. Hasúszói és farok alatti úszója enyhén vörhenyes, a többi úszó fakószürke színű. ELTERJEDÉS A kecsege megtalálható a Fekete-tenger északi és nyugati vízgyűjtő területén, az Azovi-tengerbe torkolló folyókban, a Kaszpi-tenger északi és nyugati vízgyűjtő területén, az Északi Jeges-tengerbe ömlő folyók közül az Ob-Irtisz-Jenyiszej vizrendszerében. Eredményesen honosították a Balti-tengerbe ömlő Daugavában, az Északi-Dvinában (Fehértenger) és a Pecsorában (Barents-tenger). Az Amurba és Kamcsatka vizeibe végzett telepítések eredménye nem ismeretes. Nyugat-Európában többfelé eredménytelenül kísérleteztek meghonosításával. A Dunában és nagyobb mellékfolyóiban egészen Bajorországig előfordul, bár a felső szakaszon már nagyon ritka. Az erősebben szennyezett mellékfolyókból kiveszett. BIOLÓGIA Teljesen édesvízi életmódra áttért tokféle, csak a Kaszpi-tenger vízgyűtő területén ismeretes a félsós vizű folyótorkolatba bevándorló formája. A nagyobb folyókban egész éven át kisebb csapatokban keresi táplálékát a vízfenék közelében. Nagyobb rajokat csak teleléskor és az ívási időszakban alkot. A kecsege táplálékát a homokban, iszapban vagy a kövekre tapadva élő rovarlárvák, apró csigák és növényi törmelék képezi. Halászok és horgászok körében általánosan ismert, hogy a Tiszában élő kecsegék kedvenc csemegéje a tiszavirág (Palingenia longicauda) lárvája. A nagyobb példányok apró halivadékot is szívesen fogyasztanak. A különböző életkorú példányok táplálékának összetételét a Dunában Jankóvic (1958) vizsgálta részletesen. Megállapítása szerint a fiatal példányok már életük első hónapjában körülbelül ugyanazt a táplálékot fogyasztják, mint a kifejlett kecsegék. A táplálékszervezetek közül leggyakoribb előfordulású a Hydropsyche ornatula szövőtegzes faj (42,2%), majd az árvaszúnyoglárvák legapróbb 28
