Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Tokfélék családja – Acipenseridae
A folyamszabályozások előtt az ívásra vándorló vágótokokat hazánkban is halászták, de e faj jelentősége sohasem volt a vizáéhoz hasonlítható. Ritkasága következtében nálunk ma már semmiHASZNOSÍTÁS lyen jelentősége nincs. Védetté nyilvánítása feltétlenül indokolt volna. A Szovjetunió tokhalászatában e halfaj játssza a legfontosabb szerepet, ezért mesterséges szaporítással és ívóhelyeinek védelmével igyekeznek állományát gyarapítani. A SIMA TOK Acipenser nudiventris Lovetzky Egyéb neve: színtok. 10. ábra: A sima tok (Acipenser nudiventris) LEÍRÁS Rokonaitól leginkább sajátos testalkata és alsó ajka alapján különböztethető meg. Homlokvonala meredeken emelkedik az első hátvértig. A test itt a legmagasabb. A hátvértek száma egyébként 11 — 16, jellegzetességük, hogy csúcsuk hátrahajlik. Az oldalvértek aprók, számuk 60 körül van. A hasvértek száma 12—16. A test oldalán csillag alakú csontlemezkék találhatók, amelyek a bőrt érdes tapintásúvá teszik. A has viszont egészen sima. A kifejlett példányoknál a fej viszonylag nem nagy. Az ormány rövid. Hengeres bajuszszálai roj- tozottak, hátrasimítva megközelítik a felső ajkat. Alsó ajkának közepén nem találunk bevágást. Háta sötét vörhenyesbarna, az oldalak színe világosabb barna, a has fehéres színű. ELTERJEDÉS A Fekete-tenger, Kaszpi-tenger, az Aral-tó és — sikeres akklimatizáció eredményeként — a Balhas-tó vízgyűjtő területén élő tokféle. Korábban a Kárpát-medence nagyobb folyóinak is lakója volt, az utóbbi évtizedekben azonban csak a Felső-Tiszá- ból ismert. Vásárhelyi (1957) jelentős számú tiszai sima tokról számolt be a folyó felső szakaszán. A legnagyobb példány 6 kg-os volt. Tokajnál zsákmányolták a halászok. Ugyanekkor sok sima tok-ivadék is rajtavesztett a Felső-Tisza halászainak fenékhorgain. Ez utóbbiak megjelenését Vásárhelyi a tiszalöki duzzasztás nyomán megváltozott életkörülményekkel hozta kapcsolatba. Bizonyosnak vehető, hogy az 1979-es nagy hal- pusztuláskor Tiszalöknél a vizának meghatározott két hal is sima tok volt. BIOLÓGIA A halbiológusok négy formáját különböztetik meg: az ívásra tavasszal, nyáron (Aral-tó), ősszel folyókba vonuló formákat, illetve a Duna vízrendszerében teljesen édesvízi életmódra áttért, tengerbe egyáltalán nem vonuló sima tokot. A vándorló formáknál is megfigyelték, hogy az ivadék csak hosszabb, egyéves édesvízi tartózkodás után vonul a tengerbe, ahol még hosszú ideig előnyben részesíti a torkolatvidékek kisebb sótartalmú vizét. Hankó (1945)* szerint a dunai sima tok nem jár már le a Fekete-tengerbe, hanem a Duna deltájá11. ábra: A vágótok 50,5 mm-es teljes hosszúságú ivadéka és a sima tok 66,5 mm-es teljes hosszúságú ivadéka [Koblickaja 1981* nyomán] 26
