Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Tokfélék családja – Acipenseridae
A VÁGÓTOK Acipenser giildenstaedti colchicus Marti Egyéb nevei: halszűke, orosz tok, szűkehal, tetemes tok, vészhal, viasztok, (ivadék:) esztiketok. 9. ábra: A vágótok (Acipenser giildenstaedti colchicus) LEÍRÁS Teste megnyúlt, viszonylag alacsony. Vértjei a többi tokfélénél nagyobbak. A hátvértek száma 10—13, az oldalvérteké 27—37, a hasvérteké pedig 8—10. Feje vaskos, széles. Bajuszszálai rövidek, nem rojtozottak, hátrasimítva nem közelítik meg a szájat. Alsó ajka középen megszakított, a felső ajak közepén jellegzetes nyereg van. Háta fekete, az oldalak szürkék, a has piszkosfehér. ELTERJEDÉS Az A. g. colchicus alfaj a Fekete- és Azovi-tenge- rekben, valamint e tengerek vízgyűjtő területén a nagyobb folyókban él. A Kaszpi-tenger északi részéről, és így a Volga vízrendszeréből is az A. g. güldensteadti, a Kaszpi-tenger déli részéről az A. g. persicus alfaj ismeretes. A Dunában Pozsonyig fordulhat elő, de rendkívül ritka. Jugoszláviában a Vaskapu gátja fölötti szakaszon is fogják, igaz, a folyó elzárása előttihez képest csekély mennyiségben. Hazánkban legutóbb Harka (1980) a Tiszából jelezte előfordulását. BIOLÓGIA A tengerben élő, de a folyókban ívó vágótok két formáját különböztetik meg a vándorlási időszak alapján. A két forma jelenlétét a Duna vízrendszerében is bizonyították. A Duna jugoszláv szakaszán végzett vizsgálatok szerint, az őszi és tavaszi forma külön-külön, egymástól eltérő jellegű területeken ívik. Az őszi forma a késő téli hónapokban, februárban-márciusban ívik, 6—11 °C vízhőmérsékletnél. A tavaszi formához tartozó példányok átlagosan 10—12 nappal később ívnak, 12— 14 °C vízhőmérsékletnél. Az utóbbiak násza május végéig is elhúzódhat. Az ivarérettséget az őszi forma ikrásai 11., tejesei 9. életévükben érik el. Merőben eltérően alakul az ivarérettség a tavaszi formánál. Az utóbbiaknál a 10 -l----12+ korosztályba t artozó ikrások és a 7 + korosztályba tartozó tejesek ívnak életükben először (Ristió 1967). A Volgában egy harmadik forma, a teljesen édesvízi életmódra áttért vágótok jelenlétét is kimutatták. Más folyókból hasonló megfigyeléssel még nem rendelkezünk, azonban a Vaskapu elzárása után is jelentkező szórványos fogások a Duna esetében is felvetik ezt a lehetőséget. Ezt látszik igazolni, hogy a Dunából Pénzes (1970) által leírt példány mindössze 40 cm-es hosszúságú volt, tehát minden bizonnyal még nem volt ivarérett, mi több: nem az ívási vándorlás idején, hanem augusztusban került hálóba. Az ívóhely vonatkozásában a vágótok rokonainál kevésbé válogat. A mély vizű, kavicsos helyeken kívül, kisebb mellékfolyók torkolata közelében, sekély vízben, homokos aljzaton is lerakhatja ikráit. Az ikraszám 70—800 ezer között változik. A vándorló formáknál is megfigyelték, hogy az ivadék egy ideig, akár egy évig is az édesvízben maradhat. A fiatal vágótokok táplálékát — döntő részben — apró, fenéklakó rákok alkotják. A nagyobb példányok a rákok mellett rovarlárvákat és kisebb halakat (gébféléket) is fogyasztanak. Növekedése viszonylag lassú, de hosszú élete alatt (50 évet is megérhet) tekintélyes méretűvé gyarapodhat. Maximálisan 250 cm-es hosszúságú és 100 kg-os testtömegű lehet. 25
