Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Ingolafélék családja – Petromyzonidae
INGOLAFELEK CSALADJA Petromyzonidae Az ingolafélék a gerincesek első osztályát képező körszájúak (Cyclostomata) közé tartoznak, a halaknál (Pisces) fejletlenebb szervezetek. Fejletlenségüket részben az állatvilág törzsfejlődésében elfoglalt helyükkel, részben az élősködő életmód hatásával magyarázhatjuk. A biológiájukkal kapcsolatban összegyűlt ismeretanyag napjainkban még meglehetősen hézagos. Különösen hiányosak az egyedfejlődéssel kapcsolatos ismeretek, elsősorban azért, mert a hosszú lárvafejlődés nehezen tanulmányozható. A család képviselői az északi és déli félteke mérsékelt égövi vizeiben egyaránt megtalálhatók. A fajok többsége vándorló: édesvízben fejlődnek a lárvák, a metamorfózis után a kifejlett állatok a tengerbe vonulnak, ahol néhány évig igen gyorsan növekednek, majd visszatérnek a tiszta vizű patakok homokos aljzatú szakaszain levő ívóhelyekre. Más fajok — ezek a kisebb termetűek — egész életüket édesvízben töltik. Az ingolák csupasz teste erősen megnyúlt, hengeres, az angolnáéra emlékeztető. Páros úszóik nincsenek. Kettős hátúszójuk és farokúszójuk összefüggő képződményt alkot a test hátsó részén. A nőstényeknek farok alatti úszójuk is van. A száj a lárváknál egy háromszög alakú nyílás. A kifejlett állatok jellegzetessége a kör alakú, nagy szívószáj. Az ingoláknál az állkapocs még hiányzik. A tulajdonképpeni szájnyílást a felnőtt állatoknál felül és alul fogazott ajaklemez, két oldalt viszonylag nagy ajakfogak övezik. E képződmények és a szívószáj pereme között kisebb sertefogak találhatók. A különböző fogak száma és elhelyezkedése a fajok fontos megkülönböztető bélyege. A nyelv is fogazott; az élősködő táplálkozást segítő fúrószervvé fejlődött. A szemek közelében, a fejtetőn található az egyetlen orrnyílás. A szem mögött helyezkedik el a test mindkét oldalán 7 zacskós kopoltyú nyílása. A lárváknál a szemet és a kopoltyúnyílásokat bőrredő fedi. A lárvák fejlődése hosszú, az egyes fajoknál 1—5 évig tarthat. Az ingolalárvák (Ammocoetes) férgekhez hasonló módon élnek az álló vagy lassú folyású vizek iszapjában. Táplálékukat szerves törmelék és kovamoszatok képezik, amelyeket kopol- tyúbelük segítségével szűrnek ki az iszapból. A lárvák átalakulása (metamorfózisa) során a legfontosabb változások a következők. A kopoltyúbél elveszti táplálékszűrő funkcióját, és alkalmassá válik az intenzívebb oxigénfelvételre. Eltűnik a szemet és a kopoltyúréseket boritó bőrredő. Kifejlődik a szívószáj és a szarufogazat. Megnövekednek az úszók, és némileg csökken a testhosszúság (Sterba 1952, 1965). A felnőtt állatok a fajok többségénél élősködő módon elégítik ki a lárvákhoz képest felfokozódott táplálékigényüket. Más fajok nem paraziták, ezek viszont az átalakulást követően néhány hónap múlva leívnak és elpusztulnak. Gazdasági jelentősége csak az élősködő és vándorló életmódot folytató fajoknak van. Ahol tömegesen jelennek meg az élősködő ingolák, ott nagy károkat okozhatnak a gazdaságilag értékes halfajok, főleg a pisztrángfélék állományában. A tengerből ívóhelyükre felvándorló ingolákat a Szovjetunióban többfelé tömegesen halásszák. Az ízletes, jó húsminőségű állatokat leginkább kon- zervnek feldolgozva forgalmazzák. A hazánkban élő két ritka ingolafajnak semmilyen gazdasági jelentősége nincs. Mindkét ingola- fajunkat védettnek kell tekinteni. A védett állatfajokat felsoroló jogszabály ugyan csak egyetlen in- goláról beszél, ez azonban a korábbi rendszertani bizonytalansággal magyarázható. 19
