Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Sügérfélék családja – Percidae
durbincs jelentősége a fogassüllő táplálkozásában. Legfontosabb táplálékhallá a küsz lépett elő, míg a fenti szerzők megállapítása szerint a további sorrend: vágódurbincs, fogassüllő, dévérkeszeg és bodorka. A vizsgálatok során kiderült az is, hogy az 1965-ös 58,8%-hoz viszonyítva csökkent a kifogott 300—500 g egyedsúlyú fogassüllők között az üres gyomrú példányok részaránya (1966: 44,6%; 1968: 19,1%). Bíró későbbi vizsgálatai (1969—1973) azonban azt tanúsítják, hogy nincs ok a túlzott optimizmusra. A balatoni fogassüllő ugyanis rendkívül lassan és egyenlőtlenül fejlődik. A testsúlyhoz viszonyított gyomortartalom rendkívül alacsony, s elégtelen táplálkozásra utal, hogy a főszezont képező 6 hónapos időszak (március-augusztus) alatt a halak — nagy átlagban — csak testsúlyuk 80,73%-ának megfelelő mennyiségű táplálékot fogyasztottak. Ez az érték igen alacsony a külföldi szakiroda- lom adataihoz viszonyítva. Öt újabb halfaj jelent meg a vizsgálatok szerint a balatoni fogassüllők étrendjében: a kurta baing, a compó, a kárász, az angolna és a folyami géb (Bíró 1979). A fogassüllő táplálkozásának pontos megismerésében nagy jelentősége volt Molnár és Tölg (1961a, b) vizsgálatainak, amelyek egyrészt röntgenfelvételek segítségével követték nyomon a táplálék emésztését, másrészt pontosan kimutatták az emésztési sebesség és a hőmérséklet összefüggéseit. Az 5, 10, 15, 20, és 23 °C vízhőmérsékleten végzett vizsgálatok szerint sorrendben 257, 157, 83, 45, és 34 óra volt szükséges a táplálék (küsz) megemésztéséhez. A Balaton fogassüllő állománya évente kb. 18— 39 kg/ha táplálékot fogyaszt el, ami annyit jelent, hogy a tó összterületén a fogassüllő által forgalmazott teljes táplálékmennyiség 1090,9—2354,2 tonna között van. A tóban évente megtermelődő szer- vesanyag-mennyiség 0,065%-a alakul át süllőhússá (Bíró 1979). A produkció-vizsgálatok azt mutatták, hogy a halászattal kiaknázható 3-1—9+ korcsoportok alkotta populációrész évente saját tömegéhez képest 50%-os termelésre képes a Balatonban. A produkció és a biomassza aránya a 3 + korcsoportnál a legnagyobb (kb. 96%), viszont a 4+ korosztálynál feltűnően alacsony (kb. 27%). Az ivartermékek produkciója a nettó termelés 10%-ára tehető (Bíró 1979). A Balatonon rendszeresen végzett vizsgálatokhoz képest más vízterületeinken csak egészen szerénynek nevezhető tevékenység folyt a fogassüllő biológiájának megismerésére. Vonatkozik ez a növekedési vizsgálatokra is, hiszen az utóbbi évtizedekben ilyen irányú kutatás egyedül a Tisza tiszafüredi szakaszán folyt. Az azóta már felduzzasztott, tehát teljesen megváltozott folyószakaszon 1973—1975-ben gyűjtött fogassüllők növekedéséről Harka (1977) számolt be. Az 1 éves tiszai fogassüllők még mind a hosszúság, mind testtömeg tekintetében elmaradnak balatoni fajtársaiktól. A második nyáron azonban behozzák a lemaradást, s kétéves kortól kezdve egyre növekvő előnyre tesznek szert. Az idézett szerző véleménye szerint a Kiskörei viztározó feltöltésével kialakuló nagyobb táplálékkészlet hatására az első nyári növekedés gyorsulása is várható. A balatoni és tiszai növekedési adatokat tájékoztató jelleggel, csak az átlagos értékek kiemelésével, a 12. táblázatban mutatjuk be. 12. TÁBLÁZAT A fogassüllő növekedése a Balatonban (Bíró 1970) és a Tisza tiszafüredi szakaszán (Harka 1977) „ ,, Testhossz (mm) Testtömeg (g) Korosztály Bala(on Tjsza Bala(on Tisza 1 + 175 171 62,5 51 1 + 251 267 1% 217 3 + 314 340 397 482 4 + 367 406 645 861 5 + 423 469 1020 1379 6 + 469 530 1414 2069 7 + 506 559 1798 2455 8 + 535 2145 Külföldi adatok szerint egyébként a fogassülő növekedése legjobb a Balti-tengerbe ömlő folyók képezte félsós vizű öblökben. A szakirodalom szerint 1 m fölötti testhosszt és 15 kg-os maximális testtömeget érhet el. A hivatalos horgászrekord- példány hazánkban 14 kg tömegű volt (Dráva, 1981). A fogassüllő biológiájával kapcsolatos nemzetközi kutatások legjobban Deelder és Willemsen (1964) összefoglalása alapján tekinthetők át. HASZNOSÍTÁS A fogassüllő egyike természetes vizeink gazdasági szempontból legértékesebb halfajainak, jelentős mennyiséggel szerepel az üzemi halászat, a horgászat zsákmányában egyaránt. Aktív és passzív halászeszközökkel (húzóháló, illetve marázsaháló), valamint horoggal egyaránt jól fogható, így állománya az okszerű halgazdálkodás igényeinek megfelelően szabályozható. Mivel táplálékát a kis testmagasságú halfajok alkotják, s azokat megfelelő hatékonysággal transzformálja különlegesen jó minőségű halhússá, az intenzíven pontyosított vízterületek legfontosabb járulékos halfaja. A természetes vízi halászat fogassüllő zsákmánya az 1981/85-ös időszakban éves átlagban 102 tonna körül volt annak ellenére, hogy 1985-ben 173
