Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
Törpeharcsa-félék családja – Ictaluridae
valamelyest jellemezhető lassú fejlődése. A tájékoztató adatokat Frank (1955) és Vostradovsky (1958) közleményei alapján állítottuk össze, zárójelben összehasonlításként Priegel (1966) amerikai számait közöljük (ez utóbbiak nem a testhosszra, hanem a hal teljes hosszára vonatkoznak): 1. év — 60—93 mm; 2. — 109—145 mm (152); 3. — 139—188 mm (193); 4. — 168—239 mm (241); 5. — 193—271 mm (267). A testtömeg gyarapodása az élőhelytől függően jelentős szóródást mutat, de legalább 4—5 évre van szükség a 300 g-os tömeg eléréséhez. Ennél nagyobb példányok nálunk nagyon ritkák. HASZNOSÍTÁS Természetes vizeink halászatában a törpeharcsa jelentősége folyamatosan csökken. A rekordévnek tekinthető 1967-ben 244 tonnát, 1985-ben már csak 65 tonnát fogtak e halfajból a természetes vizeken dolgozó halászok. A Duna, a Tisza és a Körösök vízrendszerében egyaránt megfigyelhető a zsákmányok csökkenő tendenciája. A Kiskörei víztározóban a rekordév 1982 volt, amikor a halászzsákmányban 61 tonnás mennyiséggel szerepelt. Azóta ott is évről évre csökken a kifogott mennyiség (1985-ben 12 tonna). A horgászok általában szívesen fogják, de horoggal kifogott mennyiségét a statisztikákból nem lehet megállapítani. Előfordulási helyein fenekező készséggel könnyen zsákmányul ejthető. A törpeharcsa húsa ízletes, kiváló minőségű. Jelentős mennyiséget dolgoznak fel évente halászléalapok készítéséhez, kisebb mennyiségben tálcáskonyhakész formában is forgalmazzák. A piacon rendkívül keresett, a jelenlegi mennyiség többszöröse is jó áron értékesíthető lenne. A FEKETE TÖRPEHARCSA Ictalurus melas Rafinesque Egyéb nevei: fekete harcsa, olasz harcsa. 56. ábra: A fekete törpeharcsa (Ictalurus melas) [Scott és Crossman 1973* nyomán] LEÍRÁS A fekete törpeharcsa külső megjelenése rendkívül hasonlít a vizeinkből jól ismert törpeharcsáéra. A legfontosabb megkülönböztető bélyegek a következők. A fekete törpeharcsánál a mellúszótüske belső éle sima, csak a töve felé enyhén fogazott; a törpeharcsánál viszont végig fogazott. Úszóinak hártyája sötét, a sugarak a hártyához képest világos színűek. Különösen feltűnő, hogy a hátúszó sugarak közötti hártya a fekete törpeharcsánál füstös színű, míg a másik fajnál világos. A színezet egyéb eltérései, így a test sötétebb alapszíne, és a farok alatti úszó sugarainak száma — egyes irodalmi adatok ellenére — nem nyújt megbízható támpontot. ELTERJEDÉS Természetes előfordulási területét Észak-Amerika középső része képezte. Elsősorban horgászhalként e területen kívül is sokfelé telepítették, így eljutott egészen a Csendes-óceán partvidékéig. Európai 140
