Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)

XV. fejezet. Állami bizottság az elkészült Duna–Tisza-csatornán. A csatorna és a kincstári birtokok kiaknázása 1826-ig

Egyes adatok szerint az erdőgazdasági hivatalnak évente 400 hektár földet kellett volna fásítania, azokat a területeket, amelyeket a kamarai szervek határoztak meg.

A kincstári birtokok bérleti szerződésének megkötése utáni években a társaság központi igazgatósága ingyenesen engedte át a makkot az erdőgazdasági hivatalnak fásítás céljából. 1802- től 1819—1920-ig a birtokok igazgatósága 6 046 3/8 pozsonyi mérő makkot szállított le. Ezután ezt megszüntette, mert a tölgy- faerdőket a sertéstenyésztőknek akarta bérbe adni. Emiatt viszály támadt, amelyet az uralkodó 1822-ben hozott rendeletével az erdőgazdasági hivatal javára döntött el, utasítva a társaság központi igazgatóságát, hogy továbbra is ingyenesen adja át a makkot a bácskai erdőtelepesekhez.22

Az eddig említett viszályok másodrendűek voltak, ha figyelembe vesszük, hogy a privilegizált hajózási társaság ügyvitele a Duna—Tisza-csatorna befejezése és a kincstári birtokok bérbevétele után milyen nagymértékben kibővült. Sokkal élesebb volt az a viszály, amely 1816-ban keletkezett a kamara és a társaság között a Magyarország számos tartományában (beleértve Bácskát is) bekövetkezett súlyos aszály után. 1817 elején Nyu- gat-Bácska lakossága, különösen Silbás, Szond, Santovo, Parage, Palánka, de leginkább Bukin falu lakói gabona nélkül maradtak, éhínség fenyegette őket.

A magyar kamara a kincstári birtokok bérbevételéről szóló szerződés 17. szakaszára hivatkozva követelte a központi igazgatóságtól, hogy nyújtson segítséget a birtokok éhező zselléreinek, és bocsásson rendelkezésükre szükséges mennyiségű gabonát. A 17. szakasz ugyanis megerősítette a kincstárnak azt a jogát, hogy kivételes esetekben a piaci árnál olcsóbban rek- virálja annak a gabonamennyiségnek kétharmadát, amelyet a jobbágyoktól szedtek be tized címén. A kivételes körülmények alatt háborús állapotot vagy aszályos évet értettek. Háború esetére előirányozták, hogy a rozzsal kevert búzát pozsonyi mérőnként 45 krajcáros áron, az árpát 21, a zabot pedig 24 krajcáros áron nekvirálják. A kenyérgabona rekvirálását csak aszály és éhínség idejére irányozták elő, pozsonyi mérőnként egy forintos legmagasabb áron. A kincstár nem készpénzben fizetett, hanem arányosan csökkentette a társaság évi bérletét.23 A kincstár gyakran élt ezzel a jogával. A központi igazgatóság állítása szerint

22. Erről a kérdésről és általában a bácskai erdőgazdaságokról lásd: C. U., 20. füzet, 1822. VII./21. sz„ 1—30. föl.

23. C. U., Nr 359., 1817. VIII./249. sz., 795—803. föl. A »tized« alatt a szerződés az összes természetbeni járadékot értette, tehát a paraszti 1/7-et, 1/8-at és 1/9-et is, a feltételektől függően.

418