Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
VI. fejezet. Az európai háborúk. A társaság és a tervezők törekvése, hogy kiterjesszék tevékenységüket
sát, ha megengedték volna nekik, hogy szinte korlátlan jogokkal rendelkezzenek és törvényes privilégiumokkal elfojtsák minden vetélytársukat. A bizottság azonban nem fogadta el egyhangúlag az uralkodónak szánt határozatokat és ajánlásokat. Madnyánszky báró, a helytartótanács tagja nem adta rá szavazatát. Állásfoglalását nyolc pontban fogalmazta meg, s ezek nagyjából megegyeztek a Kiss fivérek nézeteivel. Azt is szorgalmazta, hogy a végleges döntés előtt hallgassák meg a javaslattevőket, ezt azonban adataink szerint elutasították. Továbbá hangsúlyozta, hogy már II. József uralkodása idején eredménytelenül próbálkoztak helyi élelemtartalékokat létrehozni, és javasolta, hogy e kísérlet felújítása helyett bővítsék ki a meglevő katonai intendatúrát és tegyék képessé arra, hogy élelmiszerhiány esetén segítséget nyújtson. Madnyánszky ajánlatait azonban nem fogadta el sem a hely- tartóság, mint első instancia, sem a magyar udvari kancellária, mint második. A helytartótanács argumentumaihoz a magyar udvari kancellária hozzáfűzte saját érveit is, a többi álláspontját azonban elfogadta. Határozottabban hangsúlyozta és támogatta a bizottság néhány javaslatát. Elutasította például azt az állítást, hogy Magyarországon úgyszólván minden hetedik esztendőben kenyérhiány van. Inkább azzal a véleménnyel értett egyet, hogy Magyar- ország akkori lélekszámánál jóval népesebb lakosságot tudna élelmezni, s ezenkívül még kivitelre is marad többlete. Ezt a megállapítást egy jellemző és fontos véleménnyel egészítették ki, azzal tudniillik, hogy — a magyar mezőgazdaság a végsőkig el van hanyagolva, de ennek ellenére is el tudja látni lakosságát, és ezen felül még kivitelre is jut. A magyar udvari kancellária még tovább ment, és hozzáfűzte: a történelmi tapasztalat bizonyítja, hogy Magyarországon »soha még abban az időben sem volt általános éhínség, amikor még alig használták a hajókat, amikor a törökök felperzselték az országot, a mezőgazdaság pedig fejletlen volt«, hogy ezután még azt is hangsúlyozzák: »Amikor a múlt század végén a polgárháborúk és a török dúlás okozta oly sok pusztítás után szinte egész Felső-Magyarország pusztasággá változott, amikor Kassán egy pozsonyi mérő búza a hallatlanul magas 4—6 forintos áron kelt el, az államnak csak az a része szenvedett hiányt, amely a háború színtere volt, a többi rész azonban nem«. Azt a nagy ínséget, amely a XVIII. század elején a törökök kiűzése után keletkezett, mégiscsak azoknak a vidékeknek a segítségével küzdötték le, ahol nem pusztított háború. így volt ez az 1788-tól 1792-ig tartó osztrák—török háborúban, és így volt ez előzőleg a hétéves háborúban, 1756-tól 1763-ig. Mi több, a jólét még fokozódott is ezekben az években Magyarországon, mert a földműves a gabonaárak emelkedése által serkentve fokozta 197
