Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
IV. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna építése a magán-részvénytársaság eszközeiből
kének« alakulására. Az udvari kamara nyilvánvalóan attól tartott, hogy az alattvalókkal szembeni minden engedékenység munka- fegyelmük s különösen azon készségük csökkenését idézi elő, hogy munkakötelezettségüket fizetési kötelezettségre váltsák át, ami egyébként is kevésbé jutott kifejezésre Magyarországon, mint a Habsburg-birodalom nyugati részeiben. Az udvari kamarai igazgatóság ezzel a véleményezésével félreérthetetlenül megerősítette azt a tényt, hogy Magyarország területén a parasztok primitívebb gazdálkodást folytattak, kevesebb volt a pénzük, egyebek között kontinentális helyzetükből és a közlekedés fejletlenségéből kifolyólag. Ezenkívül azt is figyelembe kell venni — hangsúlyozta az udvari kamarai igazgatóság —, hogy a magyar úrbértörvények szerint a munkajáradék a legfőbb és legjelentősebb neme a feudális földjáradéknak, s ha ez csökken, akkor a kincstári birtokok jövedelmének is állandóan csökkennie kell. Nem lehet a jövőre nézve mércének venni, hogy 1790-ben 4000 napi robot ment veszendőbe (lásd a 4. táblázató), annál kevésbé, mert a rá következő három évben már 60 000 napi robot elvesztésével számoltak, ami pénzben kifejezve és napi 10 krajcárt számítva 10 000 forintot tett ki évente.39 A jövőben pedig összehasonlíthatatlanul növekednie kell a veszteségnek, mert 1794 után megszűnik a 80-as években letelepített németek járadékmentessége és feltehető, hogy lesznek közöttük olyan parasztok, akik húzódoznak a robottól. A kamarai igazgatóság felterjesztésében még egy komoly okot hozott fel, abban a reményben, hogy engedményre készteti az uralkodót. Arra figyelmeztetett, hogy a Bácska esetében hozott döntést a többi magyarországi kincstári birtokra is alkalmaznia kell, s ezáltal a jövőben még nagyobbak lesznek a kincstár veszteségei. Az említett okokból kifolyólag támogatva a magyar kamara kérését, az udvari kamarai igazgatóság azon buzgólko- dott, hogy elfogadást nyerjen a budai helytartóság álláspontja és a kamarai alattvalókat rákényszerítsék a csatornaépítésre, mert a társaságtól 24—34 krajcárt kapnak majd naponta, s ebből mindössze 10 krajcárt fizetnek a kincstárnak munkakötelezettségük megváltása fejében. A parasztok tehát még »bőséges jutalmat« is kapnak. Mindez azonban hiábavaló igyekezet volt! Az uralkodó ismét elvetette a két kamara indoklását. Igaz, valamelyest módosította elsődleges döntését: részben méltányolta a társaság kérését, hogy biztosítsanak munkaerőt számára. Ebben is azonban a parasztháztartások szükségletét tartotta szem előtt, és teljesen mellőzte a magyar kamara érdekeit. 39. 1 forint=60 krajcár. Csak 1858-ban tértek át a tizedesrendszerre, s azután 1 forint=100 krajcár. 150
